Bevitték a rendőrök az orosz ellenzékit, aki zöldre festett arccal állt ki a zöld festékkel leöntött ellenzéki vezető mellett

Putyin legismertebb kritikusát, Alekszej Navalnijt hétfőn egy szibériai rendezvényen öntötte le egy ismeretlen támadó egy zöld folyadékkal. 

A főleg korrupcióellenes fellépéséről ismert Navalnij épp Moszkvától 3000 kilométerre, Barnaul városában sétált és mutatkozott be a helyieknek, amikor egy férfi ráöntötte a folyadékot. A zelyonka nevű zöld oldat a patikákban kapható, nem ártalmas, de nehéz lemosni a bőrről, nem először támadtak meg így ellenzéki aktivistákat az országban. 

Navalnij ugyanakkor a támadás után előnyére próbálta fordítani a dolgot, és zöld arccal kezdett el beszélni a helyi újságírók kamerájába arról, hogy a Kreml lehet azt gondolta, hogy zöld arccal majd nem fog szerepelni a sajtóban, de így fog csak igazán, mert legalább többen figyelnek rá. Kicsit később Twitteren is bejelentkezett, ahol a Jim Carry-féle Maszk című filmre is utalást tett:

Hétfő délután, pár órával a támadás után pedig Navalnij egyik támogatója, Nikolai Danilov önként festette zöldre az arcát, majd így sétált el Moszkvában a Vörös térre. A blogger így akart szolidaritani az ellenzéki politikussal, de hamar őrizetbe vették. A rendőrkapitányságon pedig elmondták neki, hogy nem fér össze a Vörös térre érvényes szabályokkal, hogy valaki zöldre festett arccal járjon. Ugyanakkor amikor Danilov azt kérte, hogy mutassák ezt meg neki írásban is, ez már nem történt meg. 

Danilov elmondta, hogy semmiféle tábla nem volt nála és kiabálni se kiabált semmit, teljesen békés volt, csak pár fotót akart készíteni. A rendőrség végül beleegyezett abba, hogy visszakísérik, hogy készíthessen pár felvételt, ha utána távozik. 

Március 26-ára Navalnij és támogatói összesen 50 városban akarnak korrupcióellenes tüntetéseket szervezni. 

Ugyan Navalnij jelenleg a legismertebb ellenzéki Oroszországban, akit nem Putyin pártja finanszíroz, nem biztos, hogy indulhat a jövő évi választásokon, miután hűtlen kezelés miatt februárban elítélte egy orosz bíróság. (Euronews, MoscowTimes)