A török hadsereg befejezi a szíriai hadműveleteit

külföld
2017 március 29., 20:03

Egy nappal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és Recep Tayyip Erdogan török elnök tervezett találkozója előtt a török kormányzat bejelentette, hogy befejezik szíriai hadműveleteiket. A török hadsereg értékelése szerint a 8 hónapon át tartó Eufráteszi Pajzs hadművelet sikerrel zárult.

A Tillerson és Erdogan közötti találkozó egyik tervezett témája is a szíriai hadműveletek egyeztetése lesz, és mivel a törökök napok óta arra készülnek, hogy az amerikaiak ki fogják zárni a török erőket az ISIS fővárosa, Rakka elleni felszabadító hadművelet tervezéséből, az Eufráteszi Pajzs lezárása kármentésként is értékelhető.

Az amerikai és a török érdekek Szíriában elsősorban a helyi kurdokkal szembeni bánásmód miatt keresztezték egymást, hiszen míg a kurdok az ISIS ellenes erők alapját képezik Irakban és Szíriában is, és a nyugati koalíció fő szövetségesei, addig a törökök a törökországi kurdokkal kiéleződött konfliktus miatt sokszor nem tettek eleget az ISIS által fenyegetett szíriai kurdok védelméért, és nem szívesen egyeztettek az ISIS ellenes koalíció kurd parancsnokaival.

Az amerikaiak a Rakka elleni hadműveletben is szeretnék valamelyik kurd milíciát előretolni, ez azonban kezdetektől fogva nem tetszett a törököknek.

A törökök ráadásul a Manbidzs város körüli alkudozásokban is a rövidebbet húzták, a várost az amerikaiak által támogatott kurd erők foglalták vissza az ISIS-től, de nem sokkal később megérkeztek az oroszok által támogatott Aszad-rezsim katonái is. Az oroszok és az amerikaiak tárgyalással próbálták elrendezni a vitáikat, de az egészből annyi lett, hogy a törökök, akik szerették volna megakadályozni azt is, hogy a kurdok, és azt is, hogy Aszad katonái tegyék rá a kezüket a városra, távol kell maradjanak a településtől. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.