Már a szomszéd telek fáit sem kíméli Szíjj László villaépítése a Gellért-hegyen

Nemrég nagy visszhangot kapott, hogy hiába kellett volna az építési engedély szerint 27 fát meghagyni Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa villájának építésekor, végül szinte mindet kivágták a telken. 

Hiába írtuk meg négy hónapja, hogy valami nagyon nem stimmel, a magyar bürokrácia nem repült rá a témára. Az I. kerületnél rákérdeztünk, hogyan áll a vizsgálatuk, és ezt a választ kaptuk:

„engedély nélküli fakivágás miatt hatósági vizsgálat indult. A 2004. évi CXL. törvény értelmében erről ennél többet nem áll módunkban közölni.

A rendőrség a bejelentők szerint visszadobta az ügyben a feljelentéseket, kérdésünkre az ORFK-nál azt mondták, hogy ilyen ügyben nem nyomoznak. 

Azért gondoltuk, segítünk a hatóságoknak, és berajzoltuk a fakivágási tervbe piros karikákkal, melyik fáknak kellett volna megmaradniuk. A helyszínt is megnéztük, és így arra jutottunk, hogy a telek végén a kerítést úgy építették, hogy végül a 27 maradásra szánt fa közül kettő talán meg is maradhatott - ezeket zölddel jelöltük.

A piros tilos - már akinek

A Magyar Építők nevű, a kormányközeli építőipari cégekről projektjeiről gyakran író portál beszámolójában az a legérdekesebb, hogy gyakorlatilag itt Heli András projektvezető meséli el, hogy valóban nem vették figyelembe az építési engedélyben előírtak, és kivágtak olyan fákat, amiket nem kellett volna.

Ezek után meglepődve tapasztalták a környékbeliek, hogy már nem csak Szíjj László villája körül, hanem a szomszédos, önkormányzati erdőben is fákat vágtak ki. Mint megtudtuk, nem az önkormányzat, hanem Szíjj László megbízásából történt ez is, mégpedig teljesen jogszerűen..   

Kikértük az I. kerületi önkormányzattól ezt az építési engedélyt is, amiből kiderült, hogy ezt azért hagyták jóvá, hogy támfalat építhessen a Szíjj-villán dolgozó vállalkozás.

Ez ahhoz kell, hogy a hegyet egy kicsit beljebb takarítsák, és kiszélesítsék az utcát, így lenne hely két újabb autónak is parkolni a most itt kicsit beszűkülő utcán.

Egy pár méterrel beljebb tolják a hegyet, hogy szélesebb legyen az alig használt utca. - ráadásul nem érteni, a Smart mögött induló ösvényt milyen alapon zárták le.

Azt döntse el mindenki maga, hogy hogy ez csak a szomszédos lakónak lesz jó, vagy fontos közérdek, amiért megéri néhány fát beáldozni. Az itteni parkoló szélesítése a cél:

Megszereztük ennek a munkának a látványrajzát is. Bár úgy tűnik, nagyon sok szép fa marad, azért tucatnyit kell emiatt a munka miatt is kivágni. A fakivágási terv sajnos itt már nem tartalmaz pontos számokat, csak a megmaradásra szánt fákat jelölték, a kivágandókat össze se számolták.

Már a szomszédos telek látványtervéről is kihagyták a Szíjj-villa megmaradásra szánt fáit.

Az eddig alig valaki által ismert ösvény egy betonozott lépcsősort is kap a ház mellé, ami továbbra is egy földútban folytatódik majd a Citadella felé.

Ilyen szép betonfal épül a dommba

A Google műhodlfelvételein követhetjük végig, hogy milyen hatása van a fakivágással kapcsolatos hivatali hozzállásnak:

Kerestük a Tief-Terra Kft.-t, is az alábbi kérdésekkel:

  • Pontosan hány fát hagytak meg a 27 kijelöltből? 
  • Miért kellett a kerítést a szomszéd fáira betonozni?
  • A közterületet - a Citadellára vezető ösvényt - milyen alapon kerítették el piros-fehér szalagokkal?
  • Miért épít valaki milliárdokért villát egy valóban gyönyörű hegyoldalon, ha nem bírja a fák látványát, és kivágja azokat?
  • Az ország egyik legnagyobb építőipari vállalatának vezetőjeként és tulajdonosaként nem illene Szíjj úrnak a szabályok és az engedélyek betartásában nagyobb példamutatással élen járni?
  • Hogyan kompenzálják a kivágott fákat, hova ültetnek helyettük?

Válaszként csak az írták, hogy ezekre a választ mind megtalálom a Magyar Építők cikkében

Bónusz: már a projektet 2014-ben bemutató látványterven is lemaradtak a fák, az is, amit az építési engedély megtartásra írt elő, és az is, ami a szomszéd telken állt. Itt semmiképp nem lehet mondani, hogy blöfföltek volna a látványtervekkel!

Hamarosan kirándulóként is megtekinthető az új lépcsősorról a sikeres magyarok élete!

Szerző: Bucsky Péter