Az elmúlt évek slágertémája volt, hogy az amerikai egyetemi világban hogyan fojtogatja a szabad vitát a politikai korrektség, a safe space-ek, a mikroagresszió és a trigger warning-ok világa, vagy éppen az, hogy már azért is büntetést lehet kapni, ha valaki nem veszi figyelembe másvalakinek a választott személyes névmását.

Mindez pedig odáig jutott, hogy sokak szerint mostanra a progresszív irányzatok korlátozzák az identitáspolitika mentén a véleményszabadságot, amivel saját, évtizedek alatt kiharcolt vívmányaikat kezdték lebontani.

A helyzet persze egyáltalán nem fekete-fehér, de az biztos, hogy a szabad vita kultúrájának nem tett jót az egyéni érzések abszolúttá tétele, és az is, hogy a safe space-világ olyan, paródiába illő helyzetek sorát okozta, hogy azzal már a South Park sem tudta tartani a lépést.

Annak ellenére, hogy Magyarországról nézve mindez meglehetősen távoli, a magyar jobboldal az utóbbi időben elkezdte önmagát a politikai korrektség elleni harc zászlóvivőjeként pozícionálni, és házi politikai elemzőktól fideszes újságírókon át a vezetés legtetejéig sorban nyilatkoztak arról, hogyan száll szembe Magyarország a “véleményterror” világmételyével, ahol már el sem mondhatod szabadon, amit gondolsz, mert azonnal lenáciznak/elhallgattatnak.

A magyar PC-ellenes hadjáratból persze eddig is kilógott a menstruációs kanapé lába. Ha valakinek gondja van azzal, hogy a politikai korrektség a véleményszabadságot fojtogatja, akkor mégis miért épít katonás rendben működő propagandabirodalmat és tapossa két lábbal a tőle független sajtót? Aki a viták ellehetetlenítése miatt aggódik, annak miért oké, ha egy miniszterelnök nem mer kritikus kérdések elé állni?

A CEU elleni törvénnyel aztán a véleményterrorozás a saját farkába harapva lehelte ki a lelkét. Szörnyülködhet az ember a nekik nem tetsző előadást szétsípoló kanadai egyetemistákon, de akkor mit mondjunk a neki nem tetsző véleményű egyetemet törvényi erővel bezárató kormányról? Lehet nevetni a trigger warningokon, de akkor mit mondjunk a CEU-törvény rendkívüli sürgősségére?

A politikai korrektség elleni harc a Fidesz számára annak álcája, hogy saját safe space-ét építse, de minden erővel. Akinek nem teszik a véleménye, azt egyszerűen ellehetetlenítik. Nem vijjogó megafonnal, hanem unalmasnak tűnő törvények mögé rejtőzködve, szürke öltönyökben teszik ezt meg.

A safe space-történelem egyik emblematikus mondata volt, amikor a Yale egyetem diáklapjának szerzője azt írta:

“Nem akarok vitatkozni. Csak beszélni a fájdalmamról.”

Lehet ennél tökéletesebben összefoglalni a keddi parlamenti napot, amikor egy egyetem bezárásáról szóló törvényben úgy söpörték le az asztalról Nobel-díjas tudósok és akadémikus érveit, hogy őket ez nem érdekli,

csak a Soros miatt érzett fájdalmukról akarnak beszélni?

Mi lenne annál inkább a józan ésszel szembemenő szélső-PC, mint hogy a fideszesek szerint nem szabad kimondani azt, amit mindenki lát: hogy a CEU ellen hoztak törvényt? Leszámítva, hogy a követeléseikért legalább nyíltan tüntető aktivistákkal szemben a fideszes hópihék fel sem merik vállalni, hogy mit akarnak igazából, ezért minden genderszótárat megszégyenítő szómágiával próbálják elmagyarázni, hogy a CEU az nem is a CEU.

Ha legközelebb olyan videót látsz, amin radikális campusaktivisták kiabálnak valami számodra érthetetlen ideológiai problémáról, nyugodtan mosolyogj csak, hogy a szerencsétlen nyugatiak ezen kényszerülnek borzongani: nincs az a szélsővegán kanadai mikroagesszió-ellenes klub, ami úgy toporzékolna az ellenvéleményekkel szemben, mint a magyar kormány.