Építettem ezt a rendszert, nekem ezzel kell elszámolnom

  • A KDNP-s Lukácsi Katalin pénteken írt arról, hogy a CEU-ügy miatt kilép a pártból, és annak ifjúsági szervezetéből, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségből (IKSZ).
  • Ezzel ő volt az egyetlen a Fidesz és a KDNP politikusai közül, aki hasonló döntést hozott.
  • Azt mondja, a menekültügy és a Népszabadság bezárása után most vált egyértelművé, hogy nem elég, ha belülről kritizál.
  • De először is, ki az a Lukácsi Katalin?

Lukácsi Katalin vagyok, senkinek sem kell meglepődnie, ha nem ismer engem. Nagyon komoly arccal mondták be főműsoridőben az ATV Híradójában, hogy kilépett a KDNP-ből Lukácsi Katalin, csak azt nem tették hozzá, hogy who the fuck is Lukácsi Katalin. Az IKSZ-ben az egyházügyi munkacsoport vezetője voltam, erről a posztról már korábban lemondtam. A hetedik kerületben elnök is voltam egy rövid ideig, és a Barankovics Alapítványnál dolgoztam, de már egy éve nem dolgozom ott. Egyébként 1987-ben születtem, doktorandusz vagyok, a rendszerváltást kutatom az ELTE BTK-n történészként, ezen kívül még két diplomám van, katolikus hitoktatói és zsidó közösségszervező a rabbiképzőn. Tavaly ösztöndíjjal voltam Izraelben, a kint élő magyarok közösségét szerveztem.

Miért lépett be a KDNP-be?

Baloldali szülők gyermeke vagyok Jászjákóhalmáról. Anyukám a mai nap aktív MSZP tag, a ‘94-es pártkongresszuson még ott lógattam a lábam, dehát akkor még gyerek voltam. A szüleim ateisták, én máshogy kerestem az utamat, felnőttként keresztelkedtem meg. 2006-ban szavaztam először, akkor az MDF-re szavaztam, 2010-ben pedig a párt országgyűlési képviselőjelöltje voltam.

23 évesen? Hogyan történt?

Az MDF nem dúskált akkor a jelöltekben. Jászjákóhalmán többször is megfordult Herényi Károly, bennem pedig buzgott a vágy, hogy tegyek valamit. Felkértek, hogy legyek a jelöltjük. Ősszel aztán önkormányzati képviselőjelölt is voltam a Fidesz színeiben.

Képek: Botos Tamás

Tavasszal még MDF-jelölt volt, ősszel már Fidesz?

Helyi szinten ez teljesen más helyzet. Kívülről nézve ez gyökeres ellentétnek tűnik, de ott helyben ismertem az embereket, és melléjük álltam oda. Nem léptem be a Fideszbe, de azzal szembesültem, hogy megváltozik az ország. A választópolgárok nagy része a Fidesz-KDNP-t támogatta, én pedig azt gondoltam, akkor nem lehetnek ezek rossz pártok. És mivel felelősséget éreztem azért, hogy a tehetségemet használjam az országért, nem akartam háttérbe vonulni. Úgy voltam vele, inkább azonosulok valami „kevésbé jóval”, mint hogy a háttérben üljek. Egy évvel később, amikor a KDNP újraszervezte önmagát, beléptem. Azért választottam a KDNP-t, mert vallásos katolikus vagyok, és azt gondoltam, a kisebbel mindig menőbb azonosulni.

Miket csinált a KDNP-ben?

Szerveztem rendezvényeket, például az IKSZ Holokauszt Emlékév programsorozatot, vagy beszélgetőestet Röhrig Géza és Sajgó Szabolcs között, majd Erdő Péter és Köves Slomó között. Utóbbiakat én találtam ki, de persze nem egyedül szerveztem. Értem, még ha nem is fogadom el, hogy a 444 olvasótábora engesztelhetetlen gyűlölettel tekint a KDNP-re. Ettől még a szervezet tagjainak megvannak a maguk értékeik, amiket az ország javára lehet fordítani. 

A kilépésem egy hosszú vívódás eredménye volt.

Mi vezetett a kilépéshez?

Ahogy a posztban is írtam, három fő állomás volt. Az egyik a párt szembehelyezkedése Ferenc pápával, és ehhez persze hozzátartozik a menekültekhez való hozzáállás is. Eddig nem vállaltam nyíltan, de én érvénytelenül szavaztam október 2-án a népszavazáson, ami egy gyűlölettenger volt.

A második a Népszabadság-ügy, ami számomra katasztrófa volt. Nem voltam egy nagy Népszabadság-rajongó a szüleimmel szemben lázadó tizenévesként sem, de azt már akkor felfogtam, hogy ez egy intézmény. Most sem a Szabad Népet szerettem benne, hanem azt, hogy ez egy ellenzéki orgánum. Akkor egy zárt fórumon megkérdeztem, hogy gyerekek, ezt hogy gondoljátok, és azt a választ kaptam, hogy ennek gazdasági okai vannak, ne vicceljek már, ennek semmi köze a kormánypárthoz. Most, a CEU-ügy után is megkérdeztem, hogy ezt hogy gondoljátok, és elmondták, hogy szabálytalanul működik az egyetem, és minden rendben van ezzel a lépéssel. Ezt azért mondom, hogy érthetővé váljon, mi tette számomra egyértelművé, hogy nincs választási lehetőségem. Odáig azon vívódtam, hogy annak van-e több értelme, ha belülről elmondom az ellenvéleményemet, vagy annak, ha kívülről. Ezután viszont egyértelmű lett.

Azért vállalok most boldogan magamra bármilyen támadást, és felajánlom ezért az országért, mert tragédia, hogy 28 évvel a rendszerváltás után újra működik az öncenzúra, meghurcolnak embereket, akik másként gondolkodnak, a rendőrök tüntetőket vegzálnak, és akkor még nem is beszéltünk a menekültekről, az elesettekről, a szegényekről. Beteg ez az ország, és ezen változtatni kell. Nem kell nagy dogokra gondolni, egy szív odafordulása, egy kéznyújtás, egy lopva elmondott ima csodákra képes. Azt akarom képviselni, hogy lássuk meg egymásban az Istenarcot, mert azáltal lehet újra boldog és békés Magyarország.

Ezt azt jelenti, hogy máshol akar politizálni?

Komolyan gondolom, amit írtam. („Mindannyiunknak bátor és soha el nem csüggedő közéleti aktivitást kívánok, mert csak így épülhet tovább Magyarország! Ne féljünk tévedni, az én életem, ha azt nézzük, tévedések láncolata, mégis tudunk értéket teremteni! Egy helyen viszont lehetünk egész szívű követők. Jézusban nincs csalódás, szívemet elsőként most már neki adom, hogy Ő aztán úgy ossza szét, ahogy arra szükség van.”) 

Katartikus élmény, hogy az első olyan posztom, amiben őszintén vallottam meg a hitem, ekkora hatást váltottam ki. 

Jézus kezébe adom azt, hogy innentől hogyan tudom szolgálni az országot. Most nagyon jó érzés a felszabadultság, senki nem határozza meg, hogy mit szabad mondanom. Lubickolok ebben a szabadságban, a nehézségeivel együtt, mert támadásokat kapni az nem egy öröm. Bízom Magyarországban, hogy nemcsak pártorientációval lehet érvényesülni, hanem képességekkel is.

Most doktorizom, szeptembertől ösztöndíjas leszek, ha minden igaz. A szüleim közben támogatnak, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Én most megtehetem, hogy vállaljam a véleményemet, sokak helyett is, akik nem merik, nem tehetik meg. Azt is képviselni akarom, hogy ne sanyargassák magukat az emberek. Ismerek olyanokat, akik vívódnak a lelkiismeretükkel, de nem szólalnak meg, pedig meg kellene.

Mi a határa annak, hogy valakinek meg kellene szólalni? Kik azok, akikre már azt mondhatjuk, hogy a rendszert építik?

Én is építettem a rendszert. De hogy mi a határ, az jó kérdés, ebbe a témába nap mint nap belebotlok a tanulmányaim során is. Kevesek vagyunk ahhoz, hogy megítéljük a másikat. Egészen különféle sorsokból, egyéni helyzetekből áll egy ilyen rendszer.

Anyukám például hithű építője volt a szocializmusnak. KISZ-titkár volt, elhitte, örömmel csinálta és határozottan ellene volt annak, hogy bármi haszna származzon ebből. Egy nagyon cserfes, kedves asszony, aztán a rendszerváltáskor mások vették észre rajta, hogy teljesen elcsendesedett. Akkor szembesült azzal, hogy amiben hitt, az nem az, aminek gondolta. Most is ezer és ezer olyan ember van, aki őszintén lobogtatja a zászlóját ennek a rendszernek, és fel sem merül benne, hogy az, ami történik, az más, mint amit ő gondol. 

De nem ez az elítélendő dolog, hanem a cinizmus. A cinizmus jelenti azt, hogy valaki tudja, hogy rosszat csinál, mégsem tesz ellene semmit.

Személyesen a lelkiismeretével el kell számolnia az eddigi szerepvállalásért?

Persze, különben teljesen hiteltelen lenne, amit mondok. Annak idején természetes döntés volt, hogy belépek a KDNP-be, és csináltam is olyan dolgokat itt, amire büszke vagyok, de utólag nézve nem kellett volna megkötnöm kompromisszumokat, nem kellett volna az álmaimról lemondani.

Nekem azzal kell elszámolnom, hogy ebben eddig benne voltam. A népszavazás idején például egy hétig itthon voltam az izraeli ösztöndíjutam közben, és még akkor is, amikor már teljesen elutasítottam ezt az egészet, majdnem kimentem standolni, hogy megmutassam, mennyire áldozatos vagyok, és segítem a társaságot. Végül nem mentem ki, de ez akkor is hülyeség. Ha valamivel nem értesz egyet, akkor mondd meg, hogy nem értesz vele egyet. Az sokkal egészségesebb, mint ha olyan terheket vennél magadra, amiket nem kell, hogy cipeljél.

A posztban az is szerepel, mostanra kiderült, hogy „az én demokrácia felfogásom gyökeresen eltér a pártométól.” Ez mit jelent, mit gondol a párt a demokráciáról?

Nagyon bennük van a dac – hogy a liberálisok milyen aljasan bántak a konzervatívokkal, és hogy a liberálisok csak azt szeretik, ha az van, amit mondanak és a támadás tulajdonképpen dicséret. Ez elhomályosítja az árnyalt gondolkodást.

Miért akarnak illiberális demokráciát?

Sokan azt gondolják a pártban, hogy az illiberális azt jelenti, hogy „anti-SZDSZ”, és ez valami menő konzervatív forradalom. Hogy a rendszer mit akar, azt nem tudom, szerintem önmaguk elől is titkolják.

Szerintem elveszítették a realitással való kapcsolatukat. Itt vagyunk egy nagyhatalom lába nyomában, de hála az uniónak, Brüsszelhez közelebb vagyunk, mint Moszkvához. Igaz hogy ‘45 után kényszerhelyzetben voltunk, de ma éppen az lenne a kutya kötelességünk, hogy Brüsszelt erősítsük Moszkva ellenében, vagy bárki ellenében. Amikor látom ezeket a plakátokat, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt!", sírva fakadnék. Kereszténydemokrataként ezt különösen nem értem a pártomban – az unió kereszténydemokrata gondolatnak köszönhető.

Van, aki egyszerűen karriert épít. Vannak, akik el akarják hitetni magukkal, hogy jó országot építenek, az ország fejlődik. 

Két Magyarország van, alternatív valósagok léteznek. Ezért nagyon fontos a türelem egymással szemben, és hogy értsük meg a másikat. 

Nagyon megérintett, amit Tamás Gáspár Miklós és Tölgyessy Péter írtak erről, vagyis hogy ha ez így megy tovább, akkor ez a rendszer valami kataklizma után dől meg. Én nagyon féltem ettől az országot.

A belső vitákban felmerül az is, hogy milyen látványosan gazdagodik egy kör a Fidesz körül?

A korrupciót sokan nem szeretik, és látják azt, hogy ki az, aki értékek mellett politizál, és ki az, aki nem. Csak sokkal fontosabb, hogy utáljuk a kommunistákat, mint az, hogy ki korrupt. Ezen egyszerűen felülemelkednek.

Milyen hatással lehet a KDNP-re a kiállás?

Volt olyan párttársam, aki azt írta, ő ugyan továbbra is tag marad, de a lépésem mindenképp gondolkodásra kell, hogy ösztönözze a tagságot. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy a KDNP egy viccpárt, egy fantompárt, és ez a látszat jogos is, de közben tudom, hogy ez egy működő szervezet, van tagsága, vannak rendezvényei. Van benne energia, akár meg is mérettethetné magát önállóan, és lehetne egy 5 százalék körüli párt, de ehhez pártdöntésre lenne szükség. Ha jönne valaki, aki markánsan önálló KDNP-t akarna csinálni.

Személyesen ismerek több vezető KDNP-s politikust. Emberileg nem akarom őket megítélni, szerintem sokkal emberibbek a politikusaink, mint az kívülről látszik. De ez nem menti fel őket a felelősség alól.

Az a logika viszont szomorú, hogy akiket megemlítettem a posztban, hogy sokat köszönhetek nekik, azoknak a karrierjére inkább negatív hatással lehet ez a párton belül. Miközben a kívülállók számára egyértelmű, hogy ez inkább elismerés volt feléjük.

Azért is lehetett ekkora hatása a posztnak, mert senki más nem mondta a Fideszből vagy a KDNP-ből, hogy ehhez ő már nem adja a nevét. Hogy lehet, hogy egy ekkora szervezetből senki sem gondolta így?

Ez a legnagyobb kérdés számomra is. Sajnos megint kialakult a fortélyos félelem. Emberek féltik az egzisztenciájukat, ezért nem mernek kiállni – ami pont jelzi azt, hogy annyira nem dübörög a gazdaság. És azt is érezhetik, hogy nincs értelme kiállni. Nem akarok visszamutogatni, de annak, hogy 2006-ban Gyurcsány nem mondott le, van szerepe abban, hogy sok ember gondolja azt, hogy tök mindegy, úgysincs értelme kiállni. A demokratikus kultúránk nem erősödött meg, a semmiből kell várat építenünk. Bízom abban, hogy az új generációk nem hozzák magukkal a fájdalmas múltat. Nemrég például megismerkedtem egy szimpatikus civil kezdeményezéssel, ez a Közös halmaz, ami egy asztaltársaságból nőtte ki magát. Sok ilyenre van szükség, hogy a múlt sebei begyógyuljanak, és a jövőre tudjunk koncentrálni.

Amilyen hangulat kezd kialakulni a kampányban, az nagyon nem erre mutat.

Imádkozom, mert a következő egy év brutális lehet. Nagyon féltem magunkat önmagunktól. De bízom abban, hogy egy csepp józanság visszarántja az országot.

Nem az a lényeg, hogy ki lesz hatalmon, hanem hogy ne együk meg egymást, a gyűlölködés szoruljon vissza. 

A Felházat is nagy áldásnak tartom, mert nagyon pozitív élményeket tapasztalunk meg, ahogy különböző felekezetekhez tartozó emberek együtt tudnak szeretni, Istent dicsőíteni. Nem a pártokban kell bízni, hanem a szívünkre kell hallgatni. Hallgass a szívedre, ne szavazz a Fideszre.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;