Korábban Orbánt is idegesítette, ha valaki úgy beszélt, mint Kósa Lajos mostanában

POLITIKA
2017 április 10., 12:55
comments 105
link Forrás

A szocialista Bárándy Gergely hétfőn arról kérdezte a miniszterelnököt a parlamentben, visszavonják-e a CEU-törvényt és a civil törvényt a vasárnapi tüntetés után.

„Úgy látom, hogy dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen. Ez nem új dolog, láttunk már ilyet. A mostani éppen olyan, mint amit az alkotmány és a migráns ügyben folytattak velünk szemben” - válaszolta Orbán.

A miniszterelnök szerint ezzel szemben a kormány semmilyen egyetemet, így „Soros György Közép-európai Egyetemét” sem záratja be. A kormánynak az a célja, hogy Magyarországon minden egyetemre azonos szabályok vonatkozzanak, és ne legyenek privilégiumok. Hozzátette, hogy az egyetemekre vonatkozó általános szabályok alól csak akkor lehet kivételt tenni, „akkor talán lehet”, ha erről a magyar parlament által nemzetközi szerződés rendelkezik.

Bárándy Gergely viszontválaszában erről elmondta, hogy nehéz megfelelni olyan szabályoknak, amelyek még hatályba sem léptek.

A szocialista képviselő kétkedve fogadta a miniszterelnök magyarázatát, miszerint a vasárnap felvonult 80 ezer ember, a Nobel-díjas tudósok mind ennek a dezinformációs kampánynak az áldozata lenne. Bárándy szerint ez csak egy üres kifogás. Majd azzal zárta,

„hogy akik elnyomták eddig a szabadságot, a tudás iránti vágyat mindig megbuktak, méghozzá csúnyán. Úgy tűnik, most ön a soros.”

Idegesítő, ha valaki csak megtévesztettnek nevezi a tüntetőket

Orbán azzal reagált, hogy a szocialista kormányok alatt őket is irritálta, amikor a hatalom azt a kifejezést használta, hogy megtévesztettek vagy félreértettek, hozzátette,

én nem becsülném le soha a magyar ifjúságot, és sosem merném azt mondani, amit önök mondtak, amikor kormányon voltak még 1990-et megelőzően, hogy aki önök ellen szólal fel, az meg van tévesztve”.

Az nem derült ki, hogy a miniszterelnököt ugyanúgy irritálta-e, amikor a múlt héten Kósa Lajos az Izauráért tüntető magyarokhoz hasonlította a CEU miatt tiltakozó Nobel-díjasokat. Ráadásul nem sokkal Orbán előtt pont a Fidesz frakcióvezetője mondta el, hogy akik kimentek vasárnap tüntetni, azok sem voltak tisztában a megmozdulás valódi céljával.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
photo_camera Fotó: MTI/Kovács Tamás

Orbán Viktor elismerte, hogy nagyon sok ember aggódik a tanszabadság miatt, nagyon sok embernek fontos a szabadság, fontos az egyetemi oktatás szabadsága. Megjegyezte, „mi csak annyit tudunk tenni, hogy megnyugtatjuk őket”.

Megismételte, hogy Magyarországon egyetlen egyetemet sem zárnak be, mert azokat inkább alapítani szokták. Ezek szerint a a miniszterelnök úgy gondolja, hogy nem értana a CEU-nak, ha az ő módosításuknak köszönhetően ezután nem adhatnának ki Magyarországon amerikai diplomát. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.