Sebestyén Balázsék Andy Vajna rádiójában pocskondiázták Andy Vajna tévéjét

Nem is lett volna jó hosszú távon üveges szemű politikusoknak alákérdezni. Egyebek között így reagáltak a TV2-nél felmondó Demcsák Zsuzsa döntésére Sebestyén Balázsék. 

Sebestyén Balázsék Simicska Lajos rádiójából szerződtek Andy Vajna rádiójába, előre jelezve, hogy nem hajlandóak öncenzúrára.  A nyilvánosság előtt eddig egy konfliktusuk volt, amikor a reggeli műsor készítői kiálltak a CEU mellett, ami Andy Vajnának nem tetszett

Most Demcsák Zsuzsát hívták meg a Rádió 1 reggeli műsorában. A szintén Andy Vajnához tartozó TV2-ből nagyon sokan távoztak az elmúlt időszakban, vállalhatatlannak tartva azt a legalja kormányzati propagandát, ami a hírműsorokban megy. Demcsák ugyanakkor nem szakmai okokkal magyarázta felmondását. Azt mondta, nem akar már reggel négykor kelni, és a családi cégben szeretne dolgozni. 

A hvg cikke szerint Sebestyén Balázsék erre azzal kezdtek viccelni, nehogy Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója rájuk küldje a NAV-ot, „messzire elér a keze”. Kérdezték Demcsákot arról is, hogy próbálták-e marasztalni, de kiderült, hogy komolyan nem. Amire az volt a kontra, hogy persze, mert Vivien már hívta a másik barátnőjét. Szalai Vivien már a kinevezése előtt jó viszonyban volt Rogán Antal feleségével, valamint Orbán Viktor egyik kommunikátorával, Kaminsky Fannival. Ettől még nem Rogán Cecília lesz a Mokka új műsorvezetője, de az igaz, hogy a megújult Mokkába például Demcsák váltótartsa váratlanul Vajna Tímea állítólagos barátnője/céges üzlettársa, Szabó Dóra modell lett.   

Aztán jött a legalább nem kell üveges szemű politikusoknak alákérdezni megjegyezés. Demcsák a hvg cikke szerint diplomatikusan reagált arra, vajon mennyire hagyták szabadon dolgozni. Azt állította, hogy a Mokka ebből a szempontból egy „sziget” volt, ahol a váltás után is sokáig fel lehetett tenni politikai és más, érzékeny kérdéseket is. Ha valami, ez igazán vicces megjegyezés volt. 

Demcsák alig távozott, máris megérezheti, milyen dezertőrnek lenni. A kormánypropagandában a TV2 hűséges társa, a ripost azt írja róla: „Az ilyesfajta váratlan döntések mögött - főleg egy hölgy esetében - többnyire valamiféle sértődésnek, netán féltékenységnek kell lennie.”  

Az RTL-nél is dolgozó Sebestyén Balázst a rádiós átigazolása után hívta a TV2 is, de a műsorvezető nem fogadta el az ajánlatot, amit korábban azzal indokolt,

„bár a szórakoztató műsorait jól csinálja a csatorna, vannak olyan részei is amelyek számára vállalhatatlanok”.