"Hazugság, hogy a CÖF egyfajta baráti kifizetőhely lenne"

politika
2017 május 12., 09:11
comments 114

Csak magyar pénzből gazdálkodik a CÖF-CÖKA, mondta Csizmadia László a HetiTV-ben idén januárban.

link Forrás

A hatályos jogszabályok miatt nem hozhatják nyilvánosságra, hogy mely cégek mennyivel támogatták a szervezetet, sőt, Csizmadia szerint sokan külön kérik, hogy anonimizálva maradjanak. 

link Forrás

A N1TV kérdésére válaszolva Csizmadia László sejtelmesen azt mondta, hogy

"azért észlelhető, hogy mire költjük és honnan kapjuk a támogatásokat."

link Forrás

Szintén idén, az MVM-támogatás létrejötte után ifj. Lomnici Zoltán szóvivő reagált a CÖF-CÖKA finanszírozását ért kritikákra. A Pesti Srácok videójában kijelentette, hogy

hazugság, hogy a CÖF egyfajta baráti kifizetőhely lenne a kormány tekintetében.

link Forrás

Sőt, szerinte a félmilliárdos támogatást berántó CÖF-CÖKA kevesebből gazdálkodik, mint a Soros-szervezetek.

link Forrás

Mint a reformkorban, úgy támogatják most a CÖF-CÖKA-t a magyar vállalkozások Csizmadia László szerint. Januárban az EchoTV-ben mondta, hogy

azok a cégek, akik megtalálták a számításukat, a közjóért dolgozó szervezetet támogatni fogják. És mi ezt érezzük is.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.