Miután Orbán Viktort egyre ritkábban fogadják európai vezetők, erős kontraszt volt látni Pekingben fél- vagy tetőtől-talpig diktátorok között. 

A német kancellárral már megszüntek a korábbi rendszeres találkozók, Angela Merkel 2015 februárban járt utoljára Budapesten, szóbahozott kínos ügyeket is. Orbán pedig kétoldalú tárgyalás helyett csak BL-döntőre utazott Berlinbe azóta. 

Sokkal kellemesebb tárgyalópartner Orbán számára az orosz és a török elnök.

A mostanra szokásos éves megbeszéléseken túl egyre gyakrabban keresi egymást, akár csak telefonon, az orosz elnök és a magyar miniszterelnök. Orbán például most Pekingben is beszélgetett Vlagyimir Putyinnal egy jót. Ezt Orbán Viktortól tudjuk, aki így mesélt a köztévé riporterének az orosz elnökkel folytatott eszmecseréről: „hosszabban beszéltem vele néhány világpolitikai és világgazdasági kérdésről, orosz–magyar kapcsolatokról nem kellett beszélnünk, mert a legfontosabb kérdés, ami a paksi fejlesztés, az jó úton, a maga rendje és módja szerint halad”. Miben is lenne nézeteltérés Orbán és Putyin között ha mondjuk a demokráciafelfogás, emberi jogok, a civil szervezetek, a sajtószabadság vagy a CEU-ellehetetlenítése a téma? 

Pekingben Orbán tárgyalt a most már nyílt diktatúrát építő Recep Erdogannal is. Annyira békés volt a hangulat, hogy Orbán is meghívta az általa korábban jóbarátjának nevezett, és ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjéként emlegetett török elnököt Budapestre, Erdogan pedig a magyar kormányfőt Ankarába. Ezzel folytatódnak kettejük között is a Putyinhoz hasonlóan rendszeresen találkozók. 

Orbán első kormányzati ciklusában, 1998 és 2002 között emberi jogi problémák miatt nem tárgyalt kínai politikussal. Innen jutott el mostanra odáig, hogy „A kínai politikai berendezkedés a kínai népre tartozik, éppen úgy, mint Magyarországé a magyarokra”. A tienanmen téri mészárlás elítéléséből pedig koszorúzás lett a téren álló kommunista emlékműnél. Orbán azzal védekezett, hogy mindez protokolláris lépés, államfőként Göncz Árpád is koszorúzott ott. Ugyanakkor az MTI híreiben nem volt nyoma annak, hogy Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc vagy korábbi pekingi látogatásain Orbán koszorúzott volna. Most megtörtént. A valóban koszorúzó Göncz Árpád pedig legalább említést tett arról, hogy emberi jogi kérdésekben távol áll a két ország álláspontja.

A kizárólag a gazdasági együttműködésre koncentráló magyar kormányfő nemcsak a kínaiaknál nem hozza szóba az emberi jogok kérdését, de sehol sem. Szaúd-Arábiában sem ("Mi nem azért jövünk ide, hogy kioktassunk bárkit emberi jogokból vagy modern világfelfogásból. Mi azért jövünk ide, mert tiszteljük az arab kultúrát, és elismerjük azt, ahogyan ők berendezték és a világ egyik legsikeresebb részévé tették a saját világukat"), Oroszországban, Törökországban említés szintjén sem, Kazahsztánban pedig a választásokat rendre elcsaló Nazarbajevnek azt mondta 2015-ben, hogy a stabilitás biztosítéka:

link Forrás

A kazah diktátornál szorosabb kapcsolatokat ápol Orbán az emberi jogokkal szintén laza viszonyt ápoló azeri nemzetvezetővel. A kötelező köröket az ő esetében is megfutja Orbán, sőt, Aliyev KGB-s vezérőrnagyból kommunista diktátorrá lett apja előtt is tiszteleg. De még Aliyev feleségét is kitüntette. Aliyev is híres arról, hogy zabolázza meg, egészen brutális módszerekkel a sajtót, az ellenzéket és a civil szervezeteket. 

Orbán 2014-ben éppen Aliyev jelenlétében, egy azeri-magyar üzleti fórumon árult el valamit arról, hogyan is kéne összeegyeztetni a keleti vezetők hatalmi módszereit az uniós alapértékekkel:

„Európában is hosszú ideig gondolták azt, hogy az intézmények majd elvezetik ezt a kontinenst, és kétségkívül az intézmények rendkívül fontosak, nemzeti szinten és nemzetközi szinten is. Fontos az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Tanács, és amikor a dolgok jól mennek a világban, akkor ezek az intézmények, mint a modern gépkocsik, szinte emberi kéz érintése nélkül is eltalálnak és célba érnek. Amikor azonban a dolgok elnehezülnek, bajok ütik fel a fejüket, mindenfajta gazdasági válságtól szenvedünk, akkor kiderül, hogy ezek a gépjárművek maguktól nem találják meg a helyes utat, akkor bizony sofőrökre, vezetőkre van szükség, és szerencsések azok az országok, amelyeknek olyan politikai rendszereik vannak, hogy egyértelmű és világos politikai vezetést adnak annak a közösségnek.”  

Orbán szerint vannak ugyan különbségek Azerbajdzsán és Magyarország között, de a lényeg „nem a különbség, hanem az egyezőség, hogy a végén világos stratégia mentén irányított, vezetett, helyes irányba fordított országokat láthassunk”.  

Ehhez képest furcsa, hogy a Nyugat felé egyre ritkábban utazó Orbán például a péntek reggeli rádióinterjúban kifakadt az Európai Unió ellen, amiért mindenkire vonatkozó szabályokat akar betartani Magyarországgal. Orbán szerint lehangoló, hogy Brüsszelben úgy beszéljenek egy tagállammal, „hogy így kell viselkednie, meg úgy kell viselkednie". 

Amire a közrádió riportere is kénytelen volt megjegyezni, hogy „dehát ilyenek a szabályok, be kell tartani”. Orbán szerint ez nem így van. “Európa lényege nem Brüsszelben van, hanem a tagállamokban. Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma, tehát a nemzetállamok központjában van. És ha a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozó emberektől, az lehangoló, mert fordítva ülnek a lovon. Az a helyzet, hogy ők függnek tőlünk, és nem mi tőlük. Az egész megközelítés egy tévedés. Az EP-határozat is egy elhibázott politikának a lenyomata”. Innentől pedig sorosozni kezdett, aztán azzal zárta a gondolatmenetet, hogy Magyarország akkor is a saját útját járja. Így viszont nehéz az Orbán által áhított egységes politikai akaratot végigvinni.