Kirúgták a fiatal vállalkozókat megszívató program vezetőjét

Lezárult a Nemzetgazdasági Minisztérium belső vizsgálata, ami azután indult el, hogy Varga Mihály a 444-ből megtudta: fiatal vállalkozók a minisztériuma tehetetlensége miatt hónapok óta nem jutnak hozzá a nekik beígért támogatáshoz. 

Végül Varga Mihály hétfőn kirúgta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, miután kiderült, hogy miattuk csúszott el a program. Az NGM a közleményében azt írta:

 „A vizsgálat megállapította, hogy a VEKOP-8.3.1-16 projekt lebonyolítása során az OFA Nonprofit Kft. nem biztosította a pályázat összhangját a kiírással, és a mentorálás során nem a kellő körültekintéssel járt el. A mai napon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója jogviszonyának megszüntetését.”

Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaFotó: ATV

Az NGM és az OFA Nonprofit Kft. tavaly januárban indította a Vállalkozz Itthon Fiatal! programot, amivel 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ígért azoknak a fiataloknak, elvégeznek egy 8 hetes képzést és itthon alapítanak céget.

Sokan már tavaly ősszel megalapították a cégüket, hogy pályázni tudjanak, de hiába fizették minden hónapban a járulékokat, a minisztérium azt sem tudta megmondani, mikorra juthatnak pénzhez. Ez a csapdahelyezet a legtöbb pályázót teljesen padlóra küldte anyagilag. Ráadásul a hónapok óta tartó várakozás miatt az üzleti tervük is teljesen elavult. 

Eddig a programmal gyakorlatilag csak az a Fidesz-közeli vállalkozó járt jól, akivel az OFA leszerződött a képzések lebonyolítására. Azt már annyira nem érdekelte a szervezőket, hogy a pályázók pénzhez is jussanak utána. Varga Mihály most pont erre hivatkozva rúgta ki az OFA vezetőjét.