Megelőzte példányszámban a Népszava a Magyar Nemzetet

Idén az első negyedévben is folytatódott a napilapok piacán az eddig megszokott csökkenő trend, ez alól egyedül a Népszava volt kivétel, ami tavaly év végéhez képest ez 17,8, előző év azonos időszakához képest pedig 68,8 százalékos megugrást produkált a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adatai szerint.

A Szövetség azt állítja, hogy a Népszava átlagosan 18 467 példányt értékesít, miközben a Népszabadság bedarálása után maradt korábbi legnagyobb napilapból, a Magyar Nemzetből már csak 15 837 fogy. Utóbbi egyébként régóta csökkenő pályán van, ahogyan szinte minden magyar nyomtatott lap.

A piaci átalakulásban egészen biztosan közrejátszott a Népszabadság bezárása, valószínűleg a Népszabadság előfizetői közül tértek át többen a Népszavára.

Orbán Viktor kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak sem megy túl jól, az ő átlagos példányszámuk 35 625-re csökkent.

Az MSZP-s Puch László egyébként korábban be is jelentette, hogy komoly összegeket készül betolni a Népszavát is magában foglaló médiabirodalomba. A Népszabadság több munkatársa is ide igazolt, miután nem volt többé hol dolgozniuk. (Mfor)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.