Kitört a kávéforradalom a 444 konyhájában, és egyből felfalta saját gyermekeit

Avolatte. 

A napokban felbukkant kifejezés, aminek már a hangzása elég ahhoz, hogy viszkető rángatózást, szájhabzást és éles halántéki fájdalmat váltson ki. Pedig akkor még nem is tárult elénk teljesen valójában:

Nincs mit szépíteni, ez az, aminek látszik: 

tejeskávé avokádóhéjban felszolgálva.

Még egy megrázó felvétel:

Ez a klasszikus esete annak, amikor egyáltalán nem kell savanyú kelet-európai sápítozóművésznek lenni ahhoz, hogy az emberből kiszaladjon valami olyasmi, hogy

az isten rohassza bele a megavasodott latteart-maradékot a mikro USB csatlakozójába annak, aki ezt kitalálta.

Az avolatte olyan meghaladhatatlan csúcsa az instagramizmusnak és a millennializmusnak, hogy még a bolondériáktól egyébként nem idegenkedő Vice élelmiszeripari melléklete is “Az utolsó szög az emberi méltóság koporsójában” címmel számolt be róla, és több más lap is elítélőbb hangvétellel írt a jelenségről, mint ahogy afrikai háborúkról szoktak.

A dologra egyébként van mentség, mégha ez a mentség valójában hamis is. Az avolatte eredetileg 

“vicc” 

volt. Amikor a melbourne-i Truman Café elkövette az ősbűnt, és kiposztolta az instagramra a világ első avolattéjét, odaírták hozzá, hogy ez Melbourne két szenvedélye kombinálva: latte és avokádó. 

Az avokádó valóban kardinális kérdés ma Ausztráliában. Nemrég mi is írtunk arról, hogy egy ausztrál ingatlanbefektető, Tim Gurner azt mondta, a mai fiatalok azért nem tudnak lakást venni, mert elköltik a pénzüket drága avokádókrémre. Az egész a szokásos maifiatalokozás (puhapöcs generáció, bezzeg régen, satöbbi), amire jött a szokásos válasz (nem a millennialok tehetnek róla, hogy az előző generáció összehozott egy világválságot, egyébként sem költenek többek, mint az öregek, és különben is, a mostani ingatlanárak mellett évtizedekig kellene avokádókrém nélkül élniük, hogy összejöjjön egy lakásra való). Mindez elemzőműsorokat és internetes mémeket szabadított el, és mivel a latte-üggyel is egybeesett, minden adott volt ahhoz, hogy az avokádóbomba óriásit robbanjon.

Itt jön a képbe az, hogy 2017-ben a “viccnek indult” már nem mentség semmire. Ilyen pozícióból egy szuperhatalom elnöki székébe is el lehet jutni, nemhogy kávészörnyek tudnak elszabadulni. A vásárlók tényleg elkezdtek avolattét kérni a Truman Cafeban, aztán instagram-szerte egyre több barista vette komolyan a dolgot és öntött halálkomoly lattékat véresen komoly avokádókba, freelancer photoshopnapszámosok és junior accountok nagy örömére.

A Merriam-Webster szótár ugyan nem ismeri el a szót, és vannak lapok, amik egyenesen fake newsnak nevezik az egész témát, de ez senkit sem kell, hogy megakadályozzon abban, hogy belelássa ebbe az emberiség végét, ha szeretné.

Nincsenek többé határok, semmi sem szent, amit eddig annak hittünk, tort ül a koffeinnihilizmus, több ezer év civilizáció csak arra volt jó, hogy gyümölcshéjból szürcsöljük ki a nedűt, mint az ősemberek.

Vagy épp ellenkezőleg.

Lehet vitatkozni, hol rontottuk el (a hatvanas években? a felvilágosodáskor? vagy már a reformáció is hiba volt?), de ha egyszer idáig jutottunk, az idő kerekét visszaforgatni úgyis reménytelen vállalkozás, menjünk inkább előre, és szülessen a káoszból valami egészen új.

Ennek szellemében újra begyújtottuk a tüzet a 444 barkácskonyhájában (ahonnan korábban olyan mesterfogások kerültek ki, mint a vifonhotdog, vagy a Rogán Antal-szelet), bevásároltunk a piacon, hoztunk néhány kávét, aztán hozzáláttunk, hogy végigvigyük azt, amit Melbourne-ben csak félszívvel mertek megcsinálni. Egy olyan világban, ahol a fogásokat a vendég kézfejére felszolgáló étteremnek Michelin-csillagja van, nekünk is lehet egy dobásunk. A kávékülönlegességek pedig nem a fióknak készültek, a szerkesztőség tagjai végig is kóstolták ezeket.

1. Paprikávé

Még a legfelforgatóbb forradalomban is fontos az emberek magunk mellé állítása, így első körben még viszonylag polgári kombinációval kínáltam meg a vendégeket: édespaprikába került egy csésze arabica kávé. Elkészítése egyszerűbb, mint össze nem érő combokat varázsolni Instagramon: félbevágjuk a paprikát, eltávolítjuk a csumát, beleöntjük a kávét, majd a paprika felső részét elegáns fedőként alkalmazva felszolgáljuk.

  • Hm, friss zöldségíz keveredik a kávéval!
  • Elsőre nem érzed, de másodikra bejön a paprikaíz. 
  • Soha többé nem iszom bögréből 

- jöttek az értékelések, és éreztem, félcserjés évelő zöldséget talán még soha nem sikerült így dzsentrifikálni. A bio-vonal miatt a termék piaci potenciálja kifejezetten erős, visszafogott ízét pedig talán Mac DeMarco-rajongók sem fogják túlzásnak találni. Vasárnap délelőtti ruhavásárokhoz és közösségi virágkötéshez is ajánljuk.

2. Citresszó

Citrom és kávé egyébként sem idegenek egymástól - ez a kombináció egyesek szerint jó a fejfájás ellen, még ha klasszikusan nem is ebben a felállásban. A paprikás verziónál éppen csak annyival több vele a munka hogy a félbevágás után ki kell vájni a citrom húsát, majd a citredényt megölteni presszókávéval. Az így keletkező citresszóban persze több lesz a sav, mint egy Jefferson Airplane-gitárszólóban, érzékeny gyomrúak vigyázzanak vele. Kis mennyiségben fogyasztva viszont egészen felvillanyozó hatásról számoltak be a tesztalanyok.

Hogyan lehetne látványosabban bemutatni egy kávé erejét annál, hogy Szily László konkrétan szélcsatornába helyezett tesztbábúvá változott egyetlen korty hatására?

Az első sokk után aztán többen is amfetamionoid bizsergést tapasztaltak, és úgy felélénkültek, hogy akár egy táncparkettre is felugrottak volna, ha nem egy irodában ülnek éppen.

Lélekben pedig már el is kezdtem gyűjteni a képzeletbeli kockázati tőkét az álomstartupomra, amivel citresszót árulnék külvárosi szeméttelepeken kialakított alkalmi technoparti-színhelyeken reggel 7 és 9 között.

3. Csípős paprikávé

Ekkorra már látszott, hogy innen nem nagyon van visszaút a napi nyolc órás munka, a polgári demokrácia és a csészéből fogyasztott kávé fojtogató keretei közé, és mindent le kell rombolni, ami ebből a világból megmaradt. Chilis kávé persze létezik, de ez egy egészen más műfaj. A globalista-nativista vitát egy mozdulattal eldöntve fogtam egy igazi, hazai, rendes, emberes, zsíros, nagybajuszú, megtermett erős csípős paprikát, és megtöltöttem éjfekete kávéval.

Mielőtt rátérünk az ízére és a hatásra, feltétlenül ki kell emelni a csípős paprikávé egyik legnagyobb erényét, a páratlanul esztétikus és ergonomikus megjelenést. A hosszúkás paprikapohár tökéletes kiegészítő akár szólóban, akár úgy is, ha másik kezünkben egy dizájnagár pórázát tartjuk éppen:  

Ismeretlen szakállas fiatalember paprikávéval.Fotó: Vadym Drobot/vadymvdrobot - Fotolia

A kapszaicin-koffein kombináció az eddigiekhez képest is heveny reakciókat váltott ki. Persze, jöttek a kiszámítható válaszok (“Áááá!”, “Húbasszameg!”, “Azt a kurva, ez tényleg kibaszott erős”), egymás után rándultak össze az arc- majd gyomorizmok, gyöngyöztek a homlokok, de végül mindenki megemberelte magát, és kitisztult pórusokkal ismerte el, hogy ez legalább tényleg trú dolog.

Befektetési javaslat: ezt a kávéfajtát egy foodtruckról kellene árulni a Király utca környékén, elsősorban brit hordákat megcélozva, de figyelembe véve a “valami magyarosat” kereső turisták igényeit is (vagyis sima paprikávét is kellene árulni). 

Heteken belül garantáltan kultusza lesz, versenyek épülnek majd a fogyasztására. A tömeges rosszullétrekről szóló első hírek utáni még nagyobb nyilvánosság várhatóan több száz százalékos profitnövekedésben realizálódik, a következő körben pedig már a nemzetközi sajtó is lecsap rá (HOT BUDAPEST! CRAZY Hungarian Paprika-coffee DESTROYS entire stag party), és mielőtt észbe kapnánk, már a “10 dolog, amit csinálnod kell Magyarországon” listák stabil pontja lesz, hogy ki KELL próbálnod a paprikávét.

4. Banán’tte

Az előző három kör után nyilvánvaló volt, hogy ha tovább feszítem a húrt, annak súlyos következményei lehetnek. Szily László mellkasában eddigre már szemmel láthatóan saját szívverésének nightcore-remixe lüktetett.

Szusszanásnyi pihenőt engedtem a vendégeknek, és egy lazább kör következett. A banán’tte elkészítése az eddigieknél leheletnyivel trükkösebb, mert egyáltalán nem egyértelmű, hogyan lehet egy banánhéjból úgy kinyerni a beltartalmat, hogy a héj közben érintetlen kehelyként funkcionáljon tovább, és ne csorogjon ki oldalt a tejeskávé. A határozott vágás után a banántestet fokozott óvatossággal kell kikanalazni, baristagondossággal ügyelve a héjra. Ha ez sikerül, a banánhéj és a latte olyan selymes kombinációt alkot, ami két kerülettel arrébbról is odavonzza az influencereket.

A szerkesztőség tagjai hálásan kortyolgatták a lakosságbarát fogást (Néninek érzem magam, mondta Szily a banan’ttét szürcsölve), én pedig ördögi mosollyal tértem vissza boszorkánykonyhába, hogy elkészüljön, amiért ez az egész elkezdődött.

5. Sonkuccinio

"Határokat feszegetünk, ősi határvonalakat lépünk át, fajokat elválasztó határokat, élőlények és ember alkotta masinák közötti határvonalakat. Az istenkísértés határmezsgyéjén járunk” - mondta Orbán Viktor idei évértékelő beszédében a világ állapotáról, ezzel pontosan leírva azt a folyamatot, ahogy egy budai irodában megszületett az első sonkuccino.

Sőt, abban a pillanatban, amikor a sonkával kibélelt bögre oldalán lecsordult a cappuccino, talán mondhatom, hogy át is léptünk azon a határmezsgyén, és megérkeztünk Dr. Moreau szigetére. Ízek, textúrák, halmazállapotok, hódító és békés életformák, civilizáció és barbárság páratlan keveredése valósult meg abban a bögrében, majd a résztvevők szájában (Hm, egy darab sonka, ízlelgették, ahogy a lágy ital a nyelőcső felé tartva magával sodort egy-egy húscafatot), és az emberiség történetében először elhangzott az is:

Ó, sonkucciuno! Nincs hozzá még esetleg egy kis citresszó?

A sonkuccino gasztroformában fogalmazza meg a modern világ egyik legfontosabb kérdését, vagyis, hogy tudnak-e egészen különféle kultúrák együtt élni - az ilyen kérdések megtárgyalásához pedig mi is lenne alkalmasabb helyszín, mint egy rooftop sonkuccino bar.

Ismeretlen millennial egy sonkuccino rooftop barban.Fotó: Corina Marie Howell/Image Source

6. Desszert (név nélkül)

Végül felszolgáltuk az édességet, ami talán nem igényel különösebb magyarázatot.

Vizuál: Botos Tamás