A Swietelsky Vasúttechnika Kft. volt ügyvezetője veszi feleségül Mészáros Lőrinc egyik lányát

POLITIKA
2017 május 29., 17:03
comments 222

Zsohár Melinda, Mészáros Lőrinc sajtószóvivője megerősítette a 24.hu értesülését, miszerint Homlok Zsolthoz, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. volt ügyvezetőjéhez megy hozzá a felcsúti polgármester középső gyereke, Mészáros Ágnes.

Az örömapa
photo_camera Az örömapa Fotó: Botos Tamás/444

Hogy az esküvő mikor lesz, nem tudni.

Homloknak – aki nemrég vált el előző feleségétől – 2016 szeptemberében akkor kellett távoznia a cégtől, amikor elkezdődtek a dél-balatoni vasútvonal közel 100 milliárdos felújítási munkálatai, amiket a Swietelsky Mészáros Lőrinc vasúttechnikai cégével (R-Kord) közös konzorciumban nyert meg. A szakítás mögött komoly konfliktus állhat, mert Homlok összes korábbi szerződését felfüggesztette az osztrák anyacég – írja a 24, ami szerint a menedzser már a bukása előtt közel került Felcsúthoz, amikor a vezetése alatt álló Swietelsky kapta meg a felcsúti kisvasút építésére a Felcsúti Utánpótlás-nevelésért Alapítvány megbízását közbeszerzés nélkül, bruttó 857 millió forint összköltséggel.

Mészáros Lőrincnek egyébként mindhárom gyereke az apukáéhoz hasonlóan jó üzleti érzékkel rendelkező vállalkozók(24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.