ifj. Lomnici Zoltán szerint az 508 milliós támogatás, amit a CÖF-CÖKA az állami MVM-től kapott, nem közpénz

POLITIKA
2017 május 29., 15:30
comments 208

Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF „jogi kabinetjének vezetője” nyilatkozott a szintén békemenetelő Bencsik András által vezetett Demokratának, amiben azt állítja, hogy:

„miközben a Soros-féle szervezetek súlyos milliárdokat kapnak működésre, az egyik állami cég úgy ítélte meg, hogy méltónak tartja támogatásra – nem közpénzből – a CÖF civil, a külföldi nyomást ellensúlyozó kampányát. Ez az összeg nyilvánvalóan nem volt egy lapon említhető azokkal a milliárdokkal, tízmilliárdokkal, amiket ide, Magyarországon működő szervezeteire összpontosít George Soros. Nagyon fontos, hogy természetesen az MVM-től kapott pénz nem az aktivistáknak ment, nem is a szóvivőknek, akik önkéntesen végzik a feladatukat, hanem a külföldi, nemzetellenes nyomást ellensúlyozó civil kampányra fordította a CÖF. Bízunk benne, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik méltónak találnak a támogatásra bennünket, nemzeti civileket, akik külföldről, nemzetellenes csoportoktól egyetlen fillért sem fogadunk el.”

Tehát rögzítsük, mi történt

  1. Lomnici Zoltán szóvivő korábban az N1 Tv-nek azt mondta: nem mondhat semmit, mert köti az ügyvédi titoktartás.
  2. Aztán most azt hazudja, hogy a 100 százalékig állami tulajdonban lévő MVM-től kapott félmilliárd nem közpénz, pedig az, ahogy azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is kénytelen volt elismerni.
  3. Azt is állítja, a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek 10 milliárdokat kapnak, ami szintén kamu: a Magyar Narancs írta meg, hogy a kormány által a legtöbbet támadott néhány „Soros-szervezet” mennyit kapott 2016-ban a Soros-féle OSF-től: a Helsinki Bizottság 170 millió forintot, a TASZ 133 milliót, a Transparency International pedig csak 13 milliót. Ez még együtt sincs annyi, amit a CÖF-CÖKA kapott egyetlen állami cégtől.
ifj. Lomnici Zoltán a 2015-ös V. Magyar Világtalakozón
photo_camera ifj. Lomnici Zoltán a 2015-ös V. Magyar Világtalakozón Fotó: Botos Tamás/444

Az elmúlt egy hétben egyébként többször is megkérdeztem az MVM Zrt.-t és a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt is, hogy egyeztettek-e előzetesen arról, hogy a cég támogatni fogja a CÖF-CÖKA-t, és mekkora lesz a támogatási összeg. Nem kaptam választ egyik féltől sem. Mindenesetre Seszták Miklós fejlesztési miniszter azt állítja, az MVM nem utasításra, hanem tök magától adott 508 milliót a CÖF-CÖKA-nak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.