Itt a modern autoriter vezetők kora, és Közép-Európában Orbán Viktor diktálja a tempót

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
  • Nagyon részletes tanulmányban elemzi a Freedom House a modern autoriter rezsimek felemelkedését, Kínától Oroszországig. 
  • Magyarország hiába tűnik egy apró országnak, komoly szerep jutott nekünk a publikációban. 
  • Tényleg Orbán Viktor lenne Közép-Európa Putyinja? Ilyen kérdésekre is keresi a választ a tanulmány. 

Nagyon alapos, több mint 60 oldalas tanulmányt publikált a Freedom House arról, hogy milyen kihívások leselkednek világszerte a demokráciákra. A tanulmány szerzője a Freedom House kutatási alelnöke, Arch Puddington, és nem sok jó hírrel tud szolgálni. 

Puddington alapállítása, hogy azzal párhuzamosan, hogy a demokratikus államok sorának kell szembenéznie olyan belső fenyegetésekkel, mint a populista-nacionalista pártok előtörése, muszáj figyelmet fordítani a külső fenyegetésekre is: azokra, amiket a modern autoriter rezsimek felemelkedése jelent. Ezek jellegzetesen 21. századi képződmények, melyek új taktikák alkalmazásával nyomják el belföldi ellenfeleiket, és melyek egy alternatív modellt kínálva indultak támadásba a demokráciákkal szemben, a liberális világrend felforgatását és leváltását célul kitűzve. 

A washingtoni székhelyű Freedom House számos mérőszám alapján több mint 40 éve méri az államok politikai és társadalmi állapotát a világban, és az utóbbi évtized nem sok örömre adott okot: a hanyatlás évtizedének is nevezett időszakban, 2006 és 2016 között több országban lehetett a politikai szabadságjogok csökkenését mérni, mint ahányban pozitív előrelépések történtek. 

Voltak országok, ahol ez a visszaesés annyit jelentett, hogy már kialakult autoriter irányítású politikai rendszerben még tovább szűkültek a jogok, még keményebb lett a diktatúra. 

Voltak viszont országok, ahol a demokratikus intézményeket kezdték el sorvasztani: ezekben az országokban rendszeresen tartanak választásokat, sokszor egész fair szabályokkal, de az állam, általában egy erős párt vagy vezető irányítása alatt, komoly energiákat fektet abba, hogy rendszerszinten gyengítse a politikai pluralizmust és hogy egy aszimmetrikus választási helyzetet alakítson ki. Az ellenzéki pártok gyengék, a sajtószabadságot megnyirbálják, az igazságszolgáltatás az irányító párt befolyása alá kerül. 

Puddington példákat is hoz ezekre az országokra: elemzése szerint ilyen állam lett Magyarország, Bolivia, Ecuador, és ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor ilyen ország lesz Lengyelország is.   

A választásokról szóló fejezetben külön is említi Magyarországot, mint ahol Törökországhoz hasonlóan, az ellenzék győzelme egy választáson csekély, de azért nem elképzelhetetlen. Ezekre az illiberális államokra az a jellemző, hogy relatíve szabad választásokat tartanak, melyek azonban valójában nem tisztességesek, a feltételek nem egyenlőek az indulók számára (ez a "free, but not fair" megkülönböztetés, ami nem először hangzik el kritikaként a 2014-től érvényes magyar választási rendszerrel szemben, és ami ellen most Gulyás Mártonék is mozgalmat indítottak). 

A modern autoriter vezetők kora 

A XX. század történelméből jól ismerjük az autoriter államok jellemző működését: egypárt rendszer, megtámogatva egy párt által irányított erőszak-szervezettel, parlament helyett rendeletek alkalmazása vagy statáriális kormányzás, nyílt cenzúra, és így tovább. 

Erdogan, a vietnami elnök Tran Dai Quang, Putyin, Hszi Csin-ping, az indonéz elnök Joko Widodo, a kazah elnök Nurszultan Nazarbajev az első sorban, hátul Orbán Viktor is felbukkanFotó: NG HAN GUAN/AFP

De a történelmi, politikai és gazdasági folyamatok idejétmúlttá tették ezeket a konstrukciókat. Az új évszázad új típusú rezsimeket hozott, új működési elvekkel: 

  • A pluralizmus illúziója: választások az elfoglalt vagy más eszközökkel ártalmatlanított ellenzéki pártok részvételével, ami elfedi, hogy a fontos intézmények az állampárt irányítása alatt állnak. 
  • Állami vagy oligarchikus irányítás a nemzetgazdaság kiemelt területein, melyek különben a globális gazdaságnak és a magánbefektetők előtt állnának nyitva, ezzel biztosítva a rezsimmel szembeni lojalitást, és alátámasztva a rezsim legitimitását a gazdasági teljesítményen keresztül. 
  • Állami vagy oligarchikus irányítás egyes politikai területeken és a média kiemelt területein, csak a kis eléréssel és kis hatásfokkal működő független médiatermékek maradnak életben. 
  • Az emberi jogokkal és politikai reformokkal foglalkozó nemkormányzati-civil szervezetek elnyomása, de állami támogatása a kormánypárti és apolitikus civil szervezeteknek, melyek olyan témákat támogatnak, mint az egészségügy vagy az oktatás. 
  • Jogilag legalizált politikai elnyomás a nem kellően egyértelműen fogalmazó törvények és a politikailag elkötelezett bíróságok révén. 
  • Az erőszak korlátozott és jellemzően rejtett alkalmazása, elsősorban ellenzéki szereplőkkel, kritikus újságírókkal és a kormány bizalmát elveszítő tisztviselőkkel szemben. 
  • Opportunista, nem ideológiai alapú együttműködés más autoriter államokkal a demokratikus reformokat, emberi jogi normák betartását vagy vezetőváltást sürgető nyomással szemben. 

Puddington fő példája a megszilárdult modern autoriter rezsimekre Oroszország és Kína, elemzésében részletesen ír arról, hogy az egyes szempontok hogyan jelennek meg a két állam működésében és milyen kihívásokkal kell szembenéznie az államok politikai irányításának. 

Az új típusú rezsimekkel új típusú értékek is járnak, és mint Puddington írja, ezek között akadnak olyanok is, melyeket elvben demokratikus társadalmak vezetői, például Orbán Viktor is magáénak érez. 

Ilyen például az az elv, hogy a győztes mindent visz: az elgondolás, hogy aki megnyeri a választást, annak onnantól teljes felhatalmazása van az ország irányítására, nincsenek többet ellensúlyok, melyekre tekintettel kell lennie. Putyin, Erdogan és a venezuelai chavezisták gondolkodnak így, de Puddington Orbán Viktort is ebbe a táborba sorolja. 

Szintén fontos doktrína lett a szuverenitás hangsúlyozása, ezzel lehet visszatámadni a nemzetközi kritikákra. Legyen szó a sajtószabadság korlátozásáról, a civil társadalom elleni támadásról, ellenzékiek ellehetetlenítéséről, erre válaszul lehet azt hangsúlyozni, hogy a nemzetközi szervezetek csak az ország működésébe akarnak belenyúlni, és az ország függetlensége a tét. 

A törvények diktatúrája is fontos elem: ezt Puddington elemzése szerint Putyin fejlesztette tökélyre, és a lényege, hogy olyan homályos törvényeket fogad el a parlament, ami tág értelmezési keretet biztosít a hatóságoknak, hogy eljárjanak a rendszer ellenségeivel szemben. Ehhez szorosan kapcsolódik az igazságszolgáltatás politikai megszállása. 

A történelem újraírása: szintén számos országban megfigyelhető jelenség, hogy a kormányzó erők legitimációjának megfelelően szabják át, teszik kutathatóvá és megismerhetővé az ország történelmét. Kínától Oroszországon át Törökországig kerültek át a XX. század eseményeinek hangsúlyai egészen máshova a közelmúltban. A kérdésnek Puddington egy külön fejezetet szentelt tanulmányában. 

A demokrácia újradefiniálása: Puddington szerint a demokratikus eszmék erejét jelzi, hogy az autoriter vezetők világszerte a demokrácia köpönyegébe bújva lépnek hatalomra, és ha szembe is szállnak a liberális világrenddel, rendszerük érvényét gyakran demokratikusságából vezetik le. Ebből a megfontolásból születnek az olyan elnevezések, mint a szuverén demokrácia, a forradalmi demokrácia vagy az illiberális demokrácia. 

A demokratikus kormányzások eszméjének egyik alapvető célja volt, hogy megakadályozzák egyetlen ember bebetonozódását a hatalom csúcsán. Ezekben a rezsimekben ennek vége: visszatér az élete végéig hatalomban lévő vezető ideája. 

Ezek az értékek sem mind ugyanolyan mértékben jelennek meg az egyes államokban, nem egy kész és kiforrt ideológiai alapot jelentenek. De ezen értékek mentén válik lehetővé, hogy a más-más gazdasági, kulturális háttérből épülő, más-más típusú politikai legitimációra felhúzott rezsimek között szövetségek és együttműködések jöjjenek létre. 

Külön fejezetet kapott Orbán 

Puddington tanulmánya nyolc fejezetből áll, az első négy fejezetben részletesen foglalkozik a választásokkal, a sajtószabadság kérdésével, a civil társadalom helyzetével és a történelem szerepével. Magyarország esete ezekben a fejezetekben csak említés szintjén kerül elő, mint ahol megjelentek egyes tendenciák, de még nem tudni, hova fognak kifutni. A főszereplők itt olyan országok, mint Oroszország, Kína, Törökország vagy Venezuela. 

Az ötödik fejezetben viszont Orbán Viktor és Magyarország főszereplővé lép elő: ez a fejezet szól az illiberális demokráciákról. 

Fotó: MATT DUNHAM/AFP

Puddington részletesen idézi Orbán 2014-es tusványosi beszédét, melyben a magyar miniszterelnök felvázolta az illiberális fordulatot: hogy referenciapontként már nem a rendszerváltásra, hanem a 2008-as válságra kell tekinteni, és hosszan sorolta a Nyugat hanyatlásának jeleit, többek között idézve egy meg nem nevezett, de „nagy elismertségnek örvendő elemzőt”, aki szerint az amerikai puha hatalom ereje hanyatlik, mert a liberális értékek ma a korrupciót, a szexet és az erőszakot testesítik meg, és ezzel lejáratják Amerikát és az amerikai modernizációt.

Hogy aztán Orbán így folytassa:

„...versenyfutás zajlik annak a közösségszervezési módnak, annak az államnak a megtalálásáért, amely a leginkább képes egy nemzetet, egy közösséget nemzetközileg versenyképessé tenni. Ezzel magyarázható, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország. És azt hiszem, hogy a mi politikai közösségünk évekkel ezelőtt jól érezte meg, jól tapintott rá, talán föl is dolgozta intellektuálisan ezt a kihívást, és ha visszagondolunk arra, hogy mit csináltunk az elmúlt négy évben, és mit fogunk tenni a következő négy évben, akkor valójában ez értelmezhető innen is. Vagyis megkeressük, megpróbáljuk megtalálni az Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva, tőlük magunkat függetlenítve azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világversenyfutásban.” 

Puddington értelmezésében Orbán a beszédében összefoglalta a legfontosabb elemeket, ami alapján meg lehet különböztetni egymástól a demokratikus nyugati rendszert, ami liberális értékeken és elszámoltathatóságon alapul, szemben a "keletinek" nevezett megközelítéssel, ami az erős államon, gyenge ellenzéken és lesorvasztott fékeken és ellensúlyokon. 

Ez azért fontos, mert az illiberális berendezkedésre sokan még mindig úgy tekintenek, mint aminek fő jellemzője, hogy kirekesztő egyes kisebbségi csoportokkal szemben. De Puddington értelmezése szerint az illiberális kormányzás széleskörűbb megközelítését takar annál, mint hogy kifelé a menekültekkel az országból. 

Az illiberalizmus ugyanis a liberális értékek és demokratikus normák teljeskörű elutasítását jelenti, ennek minden következményével a kormányzásban és a politikában. 

„A Fidesz »reform«törekvései jóval kevesebb gondot fordítottak a népszerűtlen kisebbségek elnyomására, mint egy olyan rendszer megteremtésére, melyben kiüresítették a pluralizmus intézményeit, és a kormányzópárt uralmát hosszú időre biztosították.”

Puddington fel is sorolja a Fidesz 2010 után átvitt lépéseit, melyek ebbe az irányba hatnak: 

  • Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a testület feltöltése Fidesz által jelölt tagokkal. 
  • A Költségvetési Tanács felszámolása, majd egy új testület létrehozása fideszes irányítás alatt. 
  • Új választási törvény megalkotása, olyan körzethatárok meghúzásával, melyek a Fidesznek kedvezőek. 
  • Szavazati jog biztosítása a határon túli magyaroknak. 
  • Új médiahatóság létrehozása, Fidesz-hű vezetőkkel feltöltve. 

A legnagyobb hatású lépéseket viszont a gazdaság területén vitte végig a Fidesz Puddington elemzése szerint. Mint írja, 2010 után Magyarország egy par excellence haveri (crony) kapitalizmussá vált. 

De szemben az olyan nyílt kleptokráciákkal, mint mondjuk Oroszország, ahol a rezsim eleve a közvagyon fosztogatása körül szerveződik meg, Orbán a törvénykezés és a közbeszerzések révén hozott létre egy Fidesz-kötődésű üzleti kört, ami képes finanszírozni politikai kampányokat, jutalmazni a párt támogatóit és fenntartani a baráti sajtót. 

Mint írja, 

ennek a körnek gazdaggá tétele nem önmagában volt cél, inkább biztosítékként szolgál az uralkodópárt hatalmának megtartásához bármiféle jövőbeli ellenzéki kihívással szemben. 

Orbán Közép-Európa Putyinja? 

Puddington szerint Orbánt belföldi kritikusai ugyan gyakran hasonlítják Putyinhoz, de vannak lényeges különbségek: Magyarország, bár visszaesett az elmúlt években, a Freedom House jelentésében még mindig szabad országnak számít, vannak valódi ellenzéki pártjai, még ha gyengék is, lehet szabadon gyülekezni, és egyelőre működik egy relatíve szabad civil szektor is az országban. Más a történelmi és geopolitikai kontextus is: az 1989-es rendszerváltás emlékével, az EU- és NATO-tagsággal Magyarország helyzete jelentősen különbözik Oroszországétól. 

Fotó: ALEXANDER NEMENOV/AFP

De éppen e különbségek miatt mellbevágóak a hasonlóságok Orbán és Putyin között:

  • Mindketten rendszeresen fejezik ki megvetésüket a "nyugati" liberális értékekkel szemben. 
  • Mindketten irányítás alá vették az állami médiát és baráti tulajdonláson keresztül uralják a mainstream média jelentős részét. (De, teszi hozzá Puddington, a magyar médiakörnyezet még így is jóval szabadabb, mint az orosz.)
  • Mindketten kiüresítették azokat az intézményeket, melyek felügyelték a kormány működését. 
  • Mindketten világossá tették, hogy nem szívesen látják azokat a civil szervezeteket, melyek politikai reformokat vagy emberi jogi küldetést képviselnek. 
  • Mindketten kihasználták azokat a politikai lehetőségeket, melyeket a környező országokban élő honfitársaik jelentettek. 
  • Mindketten nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy biztosítsák befolyásukat az igazságszolgáltatás fölött. 

Az a baj, hogy ragadós

Puddington persze nem egyszerű látleletet akart adni az illiberális és az újkori autoriter államokról. Tanulmánya egy figyelmeztetés is, amit a nyugati világ demokratikus társadalmainak szánt. Az illiberalizmus ugyanis szerinte könnyen tovább terjedhet a magyar határokon, Lengyelországot már meg is fertőzte. 

Az illiberális tendenciák hatalomra kerüléséhez szerinte egyrészt arra van szükség egy országban, hogy a mainstream pártok rettenetesen leszerepeljenek egy választáson. Erre Magyarországon az MSZP esete volt a példa: a párt gazdasági tévedések és politikai hazugságok miatt nagyon leszerepelt 2010-ben, megadva így a Fidesznek a kétharmados felhatalmazást. 

A második feltétele az illiberális erők felemelkedésének, hogy a demokratikus intézmények gyengék legyenek: erős és független média, civil társadalom, korrupcióellenes hatóságok és bíróságok mellett jóval nehezebb a hatalomátvétel. Ez a probléma jóval fenyegetőbb a fiatalabb demokráciák esetében. 

Fotó: GREG BAKER/AFP

Puddington szerint a nyugati társadalmak sokáig érdektelenül és öntelten figyelték a hasonló jelentéseket, melyek arról szóltak, hogyan sérülnek a demokratikus jogok mondjuk Oroszországban vagy Kínában. De a brexittel és Donald Trump megválasztásával ennek vége, ma már kevesen gondolják azt, hogy Oroszország demokrácia ellen intézett lépései csak a közvetlen szomszéd országokban jelennének meg. 

A tanulmány többek között ezekkel a végkövetkeztetésekkel folytatódik: 

  • A modern autoritarizmus tartós és egyre erősödő kihívója lett a liberális demokráciáknak a XXI. század uralkodó kormányzati rendszeréért vívott küzdelemben. A rendszerek változatai hatékonynak bizonyultak a politikai ellenzék elnyomására Oroszországban és Kínában, miközben mivel jóval rugalmasabbak és pragmatikusabbak, mint a tradicionális autoriter rezsimek, kevésbé valószínű, hogy összeomoljanak. 
  • Az autoriter rendszerekre leselkedő legkomolyabb fenyegetés a gazdasági összeomlás. Kína és Oroszország ugyanakkor megmutatta, hogy a rendszer képes túlélni a mindennapi életszínvonalat érintő gazdasági visszaesést is. Venezuela katasztrofális esete viszont jelentős kivételt jelent. 
  • A demokratikus környezetben felbukkanó illiberalizmus több egy egyszerű átmeneti problémánál, amit egy kormányváltással meg lehetne oldani. Magyarországon a Fidesz olyan intézményi lépéseket vitt véghez, melyek révén az ellenzéki pártoknak nehéz forrásokhoz jutniuk és eljuttatniuk üzeneteiket a választókhoz, egy rendszerszinten egyenlőtlen politikai terepet létrehozva így. 
  • Az autoriter államok várhatóan még nagyobb erődobással próbálják majd a demokratikus államok politikai életét befolyásolni. Az eszközök országonként változhatnak, de a globális gazdasági integráció, az új típusú propagandaeszközök és a rezsimekkel szimpatizáló belföldi szereplők miatt ezeknek a kísérleteknek az ellenőrzése egyre nehezebbé válhat. Putyin és társai megtanulták, hogyan fordítsák a demokratikus nyitottságot a demokrácia ellen. 
  • Az autoriter vezetők számíthatnak az egyre hangosabb támogatóikra az egyes országokban. Például Európaszerte a szélsőjobboldali pártok (és időnként a szélsőbalodaliak is) egyre szorosabb kapcsolatba kerültek Moszkvával. Erről külön fejezet is szól a tanulmányban, a Jobbik többszöri említésével. 
  • Számítani lehet arra, hogy a modern autoriter vezetők csak szélesíteni fogják a civil társadalom elleni fellépést. Mind Lengyelországban, mind Magyarországon téma lett a kormánypárt körül, hogy hogyan "rakjanak rendet" a civil szektorban. 

A Freedom House elemzésében a fő hangsúly elsősorban Kína és Oroszország szerepén van, nem csak geopolitikai súlyuk miatt, hanem mert mint a tanulmány végén megfogalmazott ajánlásokból is látszik, a szöveg elsősorban az amerikai döntéshozóknak készült. De többek között a ragályosság veszélye miatt megfogalmaz ajánlásokat az Európai Uniónak és a szabad világ irányítóinak is. 

Az EU-nak azt javasolják, hogy alaposan vizsgálják felül az egyes tagállamok demokratikus intézményeinek működését, nézzék meg, hogy a közelmúltbeli változások például hogyan érintették a választási versengés állapotát. Az EU-nak ezen kívül ki kéne dolgoznia olyan új típusú szankciókat, amiket alkalmazni lehet a nem együttműködő tagállamokkal szemben, még akkor is, ha bevezetésüket nem teljesen egyhangúlag támogatja a többi tagállam. 

A szabad világnak szóló ajánlásban pedig arról ír Puddington, hogy az autoriter és illiberális államokban működő civil társadalmakat jóval kiemeltebben kéne támogatniuk. Ez különösen sürgető most, teszi hozzá, hogy Oroszország után Lengyelországban is törvényekkel készülnek semlegesíteni a civil szervezeteket. 

A teljes jelentést angol nyelven itt lehet elolvasni

A Freedom House a közelmúltban két másik jelentésében is foglalkozott Magyarországgal: visszaestünk a sajtószabadság-listán és a a magyar demokrácia állapota gyengébb lett, mint a bolgár és a román.