A britek többségének gőze sincs a kis észak-ír pártról, ami hirtelen a londoni politika középpontjába került

Mikor Theresa May brit miniszterelnök két hónapja előrehozott választásokat írt ki, még úgy tűnt, növelni tudja majd a konzervatív többséget a brit alsóházban, ezzel pedig biztosítja majd kormánya támogatottságát a Brexit idején. A június 8-i választáson azonban komolyat bukott a párt: a legnagyobb frakció ugyan továbbra is az övék, de az abszolút többséget elvesztették, nem tudtak egyedül kormányt alakítani.

Theresa May miniszterelnök kifelé jövet a konzervatív párt székházából.Fotó: BEN STANSALL/AFP

May azonban a választás után nem sokkal megállapodott az észak-ír unionisták legnagyobb pártjával, a Democratic Unionist Party-val (DUP), így megszerezve az abszolút többséget a kormányalakításhoz. A brit viszonylatban apró DUP így most az országos politika középpontjába került.

Márpedig a brit választók többsége és a London-központú országos média nagy része nem igazán jártas az észak-ír politikában, és rengetegen nem is tudták eddig, mi az a DUP. Nem véletlen, hogy May bejelentése után a Democratic Unionist Party lett a legkeresettebb kifejezés a Google-ben, a párt honlapját pedig annyian keresték fel, hogy az le is állt a soha nem tapasztalt terhelés miatt.

A brit újságírók közül sokan összekeverték a DUP-ot más észak-ír pártokkal, és rengeteg szakértő panaszkodik, hogy ha meghívják őket valamilyen műsorba, hogy beszéljenek a DUP-ról, általában az alapoknál kell kezdeniük a XX. századi észak-ír történelem ismertetését, mert még az őket kérdező újságírók sincsenek tisztában a viszonyokkal. Siobhan Fenton, az észak-ír fővárosban, Belfastban élő szabadúszó újságíró például arról panaszkodott az Atlanticnek, hogy mikor behívták szakérteni a brit közszolgálati médiába, a BBC témával foglalkozó munkatársa először azt akarta tisztázni vele, hogy

akkor Észak-Írországban ugye katolikusok támogatják az uniót, a protestánsok pedig Írországhoz csatlakoznának.

Holott ez pont fordítva van. Fentonnak 20 perces kiselőadást kellett tartania a műsorban az észak-íroroszági konfliktusról és az 1998-as nagypénteki egyezményről, és csak utána tudtak elkezdeni beszélni a DUP-ról.

Arlene Foster, a DUP vezetője 2016-ban az észak-ír kormányzati főépület, a Stormont lépcsőjén.Fotó: PAUL FAITH/AFP

Pedig a DUP 1971 óta velünk van, és 1971 óta meghatározó politikai csoport Észak-Írországban. Persze eddig nemcsak a választók és a média hanyagolta el őket, hanem a politikai rendszer egésze is: a választásokat megelőző vitákra sem szokták általában elhívni a pártot, pedig ezeken a vitákon részt vesznek olyan erők képviselői is, amelyek egyébként a DUP-nál kevesebb politikust tudnak bejuttatni a parlamentbe.

Emiatt több szakértő és ellenzéki politikusok is a brit demokrácia szempontjából kellemetlennek nevezték, hogy egy olyan párt jutott ilyen fontos pozícióba May döntésével, amelyik programjáról az ország választóinak többsége az égvilágon semmit nem hallott. John Major korábbi brit konzervatív miniszterelnök pedig arra figyelmeztetett, hogy ha tényleg szövetséget köt a DUP-vel, akkor May az észak-ír konfliktus kiújulását kockáztatja.

Major aggodalma egyáltalán nem alaptalan, ugyanis az észak-ír unionisták és az ír nacionalisták továbbra sem olyan nagy pajtások, és ahhoz, hogy Észak-Írország helyi ügyeit közösen igazgassák, több területen is szükség van a brit kormány független, békéltető tevékenységére. Ez a függetlenség azonban most veszélybe kerül, és ha a DUP legnagyobb riválisa, a Sinn Féin úgy érzi, hogy hátrány éri, akkor erre minden bizonnyal reagálni fog. A Sinn Féinnél pedig már most is attól tartanak, hogy a DUP új pozíciójából adódóan akadályozni fogja majd a kormánynál az észak-ír konfliktus idején elkövetett brit katonai túlkapások kivizsgálását, a DUP ugyanis sokáig eleve a vizsgálatokat is ellenezte.

Arlene Foster egy DUP-kongresszusonFotó: Artur Widak/NurPhoto

De a DUP és a konzervatívok szövetsége természetesen nemcsak az észak-ír, hanem a brit központi politikában is hozhat változásokat. A londoni sajtó az utóbbi napokban sorra találta meg a DUP kínos dolgait: a klímaváltozás-tagadó környezetvédelmi minisztertől félkatonai szervezetekkel fenntartott kapcsolatokon át a képviselőig, aki szerint a homoszexualitás erkölcstelen, sértő és ellenszenves. Az ilyesmi pedig eléggé idegenül hat a belfastinál nyitottabb és progresszívebb londoni közegben.

Ebből is látható, hogy a DUP társadalmi kérdésekben jóval konzervatívabb Theresa May pártjánál is, elítélik például a homoszexualitást (Észak-Írország most is az Egyesült Királyság egyetlen vidéke, ahol nem ismerik el a melegházasságot). Ennek ellenére a fő viták köztük és a konzervatívok között nem társadalmi, hanem gazdasági kérdésekben jelentkeznek majd. A DUP ugyanis gazdasági téren jóval baloldalibb, mint Theresa May pártja, és többnyire ellenzik a konzervatívok állam leépítésére és pénzügyi megszorításokra vonatkozó javaslatait.

A DUP azonban kizárólag az észak-ír választóknak játszik, így sok követelésüket könnyebb is leszerelni kormányzati oldalról az Észak-Írországba irányított költségvetési forrásokkal. Ilyenből pedig minden bizonnyal jó sok lesz,

a DUP ugyanis meg fogja kérni a támogatása árát.

Ráadásul minél tovább támogatják a kormányt, ez az ár annál magasabb lesz. May így lényegében magának állított csapdát a választással, hiszen a kormányzáshoz kiszolgáltatja magát a DUP-nek, ezen azonban csak új választások kiírásával tudna változtatni. Az új választásokon viszont még tovább erősödhet a Munkáspárt, így pedig a konzervatívok velük szemben veszíthetik el a kormánytöbbséget.