Nem mindenkit engednének haza a szülés után egy nappal

Rendkívül szigorú feltételekhez kötnék, mely esetekben mehet haza 24 órával a szülés után az anya és az újszülött a kórházból - mondta a Jahn Ferenc kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa hétfőn a köztévén.

Csákány György szerint nem lehetne például hazaengedni az első gyermekét világra hozó nőt, a császármetszéssel szülőket, valamint azokat, akiknél komplikáció lépett fel szülés közben.

Azt mondta, az eddig megszokott három nap benntartózkodásra a finanszírozás miatt volt szükség, nem szakmai szempontok miatt.

Aki megfelel az előírásoknak és haza akar menni, az mehet, aki viszont maradni szeretne, annak nem kell mennie - közölte Csákány György. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.