Végre átadták a Matolcsy-alapítványok a Matolcsy-unokatestvér elemzéseit

Végre fizikai formában is átvette a Transparency International a Bankonzult Kft. elemzéseit, amikért a jegybank által alapított, Matolcsy György köre által ellenőrzött Pallas-alapítványok, a Magyar Nemzeti Bank és egy másik MNB-s cég, a GIRO Zrt. együtt évente összesen 60 millió forintot fizettek, több éven át. Erre csak azért kerülhetett sor, mert a civil szervezet a 444.hu-val együttműködésben pert indított, hogy a nyilvánosság megismerhesse ezeket a papírokat,

aztán első- és másodfokon is megnyertük a pert.

A tanulmányok létéről akkor értesült a világ, amikor az MNB-alapítványoknak hosszas bírósági csatározás után ki kellett adniuk közpénz jellegét elvesztő költekezéseit. A tanulmányokat rögtön kikértük, de azt a legkülönfélébb dolgokra hivatkozva visszautasították, csak egy helyesírási hibáktól hemzsegő, elnagyolt témaleírást adtak át. Ez már akkor is időhúzásnak tűnt.

Az alapítványok – még a másodfokú ítélet előtt – egyfajta preemptív csapásként végül mégiscsak kirakták a honlapjukra a korábbi elemzéseket, ezért átolvasásuk után április végén megállapíthattam, hogy hozzáadott érték nagyjából semennyi sincs ezekben, elkészítésük egy közepesen gyakorlott makroelemzés-író 2-4 munkanapjába kerülhetett – ehhez képest hét helyre is megrendelték az MNB-s entitások külön-külön havi 750 ezerért.

Ez itt a Transparency videója az átvételről:

És íme maga a Paksaméta: