Megszavazta a német parlament a melegházasságot

külföld
2017 június 30., 07:22
comments 488

Péntek reggel a Bundestag 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadta a melegházasság engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. 

Németországban azonos nemű párok 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek, de komoly különbséget jelentett a házassághoz képest, hogy így nem fogadhattak örökbe. Ha a pénteken elfogadott törvény hatályba lép, az azonos nemű párok ugyanúgy házasodhatnak és fogadhatnak örökbe, mint a heteró párok. 

A Zöldek frakciója ünnepel a szavazás után
photo_camera A Zöldek frakciója ünnepel a szavazás után Fotó: TOBIAS SCHWARZ/AFP

Angela Merkel még hétfőn jelezte, hogy nyitott arra, hogy beszéljenek a témáról, de azt nem szerették volna, hogy még a szeptember végi választások előtt szavazzanak róla. Erre a szociáldemokraták a szélsőbaloldali Linkével és a Zöldekkel mégis szavazást kezdeményeztek.

Angela Merkel úgy nyilatkozott, hogy nem rendel el kötelező szavazást a kereszténydemokrata CDU/CSU számára, mindenkinek a lelkiismeretére bízza, hogyan szavaz. Így lehetővé vált, hogy a konzervatív frakció is szétszavazzon. A Spiegel szerint legalább 70 olyan kereszténydemokrata képviselő volt, aki megszavazta a melegházasság engedélyezését. 

Angela Merkel nemmel szavaz a melegházasság engedélyezésére
photo_camera Angela Merkel nemmel szavaz a melegházasság engedélyezésére Fotó: TOBIAS SCHWARZ/AFP

Angela Merkel ugyanakkor nemmel szavazott. A kancellár a szavazás utáni sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a német alaptörvény a házasságot a férfi és a nő kapcsolataként határozza meg. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.