Alkotmánybíróság: Minden vallási közösségnek jár az 1%

jog
2017 július 14., 09:38
comments 65

Az Alkotmánybíróság pénteken közzétett határozatában kimondja, hogy minden vallási közösségnek, vagyis minden egyháznak jár az adózók 1%-os felajánlása.

A mostani törvény szerint csak az úgynevezett bevett, vagyis államilag elismert egyházak jelölhetők meg az adóbevallásokban kedvezményezettként. Az AB szerint ez alkotmányellenes, és kötelezték a parlamentet, hogy egy éven belül módosítsa a törvényt.

Az Alkotmánybíróság szerint az állam ugyan tehet különbséget az egyházak között, és megmondhatja, hogy melyiket hogyan akarja támogatni, de ezt a politikát nem kényszerítheti rá a lakosságra is.

A mostani ítélet onnan indult, hogy egy állampolgár megtámadta a NAV-ot az Alkotmánybíróságon, mert nem engedték, hogy egy nem bevett egyháznak ajánlja fel adója 1 százalékát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a NAV-ot nem terheli felelősség, mert a törvénynek megferlelően járt el.

Csakhogy ezután saját hatáskörben megvizsgálta a törvényt, amiről megállapították, hogy alaptörvény-ellenes.

A magyar egyházügyi törvény egyes rendelkezéseivel szemben korábban a strasbourgi emberjogi bíróság is hozott ítéletet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.