2,5 kilométeren keresztül ütötték-vágták a magyar úszót, kénytelen volt feladni a versenyt

sport
2017 július 21., 11:12
comments 129

Utolsó nyílt vízi versenyét feladta a világbajnokság eddigi legeredményesebb (10 kilométeren ötödik helyet szerző, 5 kilométeren hetedik) magyar úszója, Rasovszky Kristóf. 

 A 20 éves junior világ- és Európa-bajnok a gyilkos 25 kilométeres táv nagy részét, 20 kilométert már megtett, az élmezőnyben volt, amikor beszállt a kísérőhajóba és orvosi vizsgálatra vitték. 

Az M4 Sportnak azt nyilatkozta, hogy amikor a férfiak utolérték és lekörözték a velük egy pályán úszó lányokat "akkora bunyóba keveredtem, majdnem egy kilométeren keresztül ütöttek-vágtak, a rosszabb helyeken is eltaláltak. Úgy éreztem, nem tudom folytatni, nagyon sajnálom, de ez most így sikerült" - mondta Rasovszky. Az M4-en leszűrték a tanulságot, hogy a lányok tönkretették Rasovszky versenyét.

Az Origónak Rasovszky azt mondta, hogy beszorult egy holland lány és egy brazil fiú közé, akik brutálisak voltak, ő nem akart egy nőt megütni. Most úgy érzi, töbet nem akar 25 kilométert úszni. 

link Forrás

Hogy milyen brutális verekedés megy a nyílt vízi úszásban, arról döbbenten nyilatkoztak a fiatal magyar úszóknők is pár napja. 

Rasovszky elképesztő mennyiséget úszott a Balatonban, az 5 és a 10 kilométer mellett bevállalta a váltót is és a záró 25 kilométert. Sőt, a tervek szerint indul a medencében, 1500 méteren is. 

A férfiaknál Gyurta Gergő 6. lett, a nőknél Olasz Anna és Sömenek Onon Katalin még versenyben van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.