Orbán Viktor mindennél fontosabbnak gondolja saját maga szerepét az univerzum történetének formálódásában, derült ki a Bálványosi Szabadegyetem és Ifjúsági Tábor nevű tusnádfürdői rendezvényen elmondott beszédéből. Arról is sokat beszélt, mennyire fontos neki, hogy akár a saját testével is védje a magyar biomasszát, a magyarok biológiai reprodukcióját és a magyarság etnikai tisztaságát, sőt, ugyanezt a többi, fajtisztaságában veszélyeztetett európai nemzet érdekében is megtenné.

A magyar miniszterelnök a Tusnádfürdőn elmondott beszédeire állítólag minden évben nagy erőkkel készül, napokig mereng a nagy kérdéseken, és szedi össze gondolatait.

A gazdaságról most nem beszélt sokat, inkább csak címszavakban, a téma nyilván háttérbe szorult migráció és biopolitika kérdéséhez képest, le is darálta a témát a beszéd elején. De pont ezért érdekes, mi az a csöppnyire desztillált lényeg, amit a gazdaságról gondol a kampány előtti utolsó merengésében.

1. állítás: Erős nemzet nem más pénzén él

„Először is egy erős nemzet és erős ország nem más pénzén él, ezért az IMF-típusú intézményeknek megköszöni a segítséget, és elköszön tőlük, hazaküldi őket, és reménykedik abban, hogy többet nem kell velük találkozni. Ez Magyarországon bekövetkezett, ne felejtsék el, hogy 2010 előtt a szocialista kormányok Magyarországot egy IMF-lélegeztetőkészülékre kapcsolták. A lélegeztetőkészülékeknek az a bajuk, bár kétségkívül segítik a túlélést, hogy a paciens kötve van hozzá. Ezt a problémát sikerült megoldani 2010-et követően, és így Magyarország az erősség talán legfontosabb dimenziójában, a pénzügyi önállóságban áttörést ért el.”

Attól a kormánytól, amelyik folyton az EU-források minél gyorsabb és minél hatékonyabb leszívását sürgeti, illetve ezeket sikerként kommunikálja, elég furcsa azt hallani, hogy ciki más pénzén élni. Orbánnak természetesen nem azzal van gondja, ha más pénzén élünk. Azt az évi hétszázmilliárd forintot, ami az EU-ból érkezik Magyarországra, nem utasította el. Orbánnak nem azzal volt baja az IMF-hitelnél, hogy más pénze, hanem hogy olyan feltételeket rendeltek hozzá, amiket ő nem akart betartani. Más pénze tehát jöhet, sőt, csak ne szóljanak bele abba, hogy Orbán mihez kezd vele.

2. állítás: Kétszer nagyobb a növekedés nálunk, mint az EU-ban

„Erős országnak van gazdasági teljesítménye, ezt a modern világban egy bizonyos GDP nevű szó segítségével írják le. Ha van növekedés, akkor van erősödés. Ma Magyarországon a gazdasági növekedés mintegy kétszerese az Európai Unió átlagának.”

Magyarország az EU egyik legszegényebb országa, ami itt azért fontos, mert alacsonyabb bázisról sokkal könnyebb jelentős növekedést elérni. Egy százalékos teljesítményjavuláshoz Magyarországnak 1,145 milliárd eurós többletteljesítményre lenne szüksége (az utóbbi négy negyedév GDP-je 114,5 milliárd euró volt). Ugyanilyen egy százalékos növekedéshez Németországban harmincszor ennyi többlet, 31,62 milliárd euró kell. Magyarország a GDP 2 százalékát egyébként megkapja évente vissza nem térítendő EU-s támogatások formájában.

Ha a 2010-es GDP szintjével hasonlítjuk össze a mostanit, akkor Magyarország 14 százalékkal állt jobban 2017 első negyedévére. A három balti ország, Lengyelország és Románia 20 százaléknál is többet bővült ugyanebben az időben, Szlovákia 18 százalékot. A régióban alulteljesítő Csehország és Bulgária Magyarországgal együtt áll a feltörekvő Európa legalján.

Az utóbbi hét évben előbb Szlovákia, aztán Lengyelország is lehagyta Magyarországot az egy főre jutó GDP-ben, Románia pedig rengeteget ledolgozott a korábban még szakadéknyi hátrányából.

Mennyit faragott Magyarország Orbán kormányzása alatt abból a távolságból, ami az EU15 (tehát a keleti bővítés előtti tagok) átlagos egy főre jutó GDP-jétől elválasztja?

2010-ben egy magyarra 9,8 ezer eurónyi GDP jutott, egy átlagos régieurópaira pedig 29,7 ezer euró. Hat évvel később ez a két szám 11,5 ezer és 33,5 ezer.

Tehát az arányon 1,33 százalékpontnyit sikerült javítani.

Ilyen ütemben mikor fogjuk utolérni ezeket az országokat, pláne az átlagnál picivel gazdagabb Ausztriát? Nagyjából soha.

Az a kiragadott, pillanatnyi adat, hogy a legutóbbi negyedévben tényleg (majdnem) kétszer akkora volt a magyar növekedés, mint az európai (3,6 vs 2 százalék), annyira azért nem számít sokat. Már csak azért sem, mert az utóbbi nyolc negyedév éves GDP-növekedésének átlaga Magyarország esetben 2,46 százalék, az Európai Unió egészében pedig 2,0 százalék. Ez nem nagy különbség.

3. állítás: Multiktól a családoknak adtam

„Sokaknak feltűnhet, hogy Magyarországon, éppen az erős Magyarország céljának jegyében rengeteg pénzt költünk a családok támogatására. Adódik a kérdés, hogy honnan van ez a pénz. Az igazság úgy áll, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ezt a pénzt a multiktól vesszük el. Ha nem lenne szerénytelen, akkor úgy is mondhatnám, hogy

a multiktól veszem el, mert az elején rajtam kívül nem sok híve volt ennek a remek mozdulatnak.

Tehát elvesszük különböző különadók formájában a nemzetközi cégek profitjából azt az összeget, amelyet odaadunk a gyermeküket nevelő családoknak.

Ez szám szerint a következőképpen néz ki, csak az idei és tavalyi évet mondom. A bankszektorból elveszünk egy évben 272 milliárd forintot. A biztosítóktól 31 milliárd forintot. Az energiaszektortól 120 milliárd forintot. És a tömegkommunikációs, telekommunikációs ipartól elveszünk 55 milliárd forintot. Ez megközelíti az ötszáz milliárd forintot évente. Majd utána fogjuk ezt a pénzt, és 272 milliárd forint összegben odaadjuk családi adókedvezmény formájában a dolgozó embereknek akik közben gyereket is nevelnek. Odaadjuk a gyerekek ingyenes étkeztetésére 72 milliárd forintot. A szegény gyerekek nyaraltatására odaadunk minden évben 5 milliárd forintot. Ingyenesen – nem is tudom megbecsülni, mert folyamatosan nő a szám – ingyenesen adjuk a tankönyveket. És 210 milliárd forintot fordítunk otthonteremtési támogatásra a gyermeket nevelő szülők számára.”

A magyar kormány költségvetését 2016-ban 15,8 ezermilliárd forint bevételi, és 16,6 ezermilliárd forint kiadási főösszeggel tervezték. Itt két, egyenként 4-5 tételt tartalmazó, összesen ötszáz milliárd forintos bevételi és kiadási összeget ragad ki és hoz egymással összefüggésbe a magyar miniszterelnök.

Hogy ez a szembeállítás mennyire önkényes, elég megnézni, mikor jöttek be ezek a bevételek és kiadások. A szektoradókat 2011-ben vezették be – egy csomó közgazdász szerint ez jelentősen hozzájárult a 2012-es recesszióhoz, főleg a banki hitelezés lefojtása miatt –, és azóta lassan csökkentenek rajtuk. A családi kedvezmények és támogatások fokozatosan jöttek be, de az otthonteremtési támogatásokat csak idén kezdték igazán felfuttatni. Szóval 4-5 évnyi különadót valahogy mégsem költöttek a családokra.

Mire kellett akkor a 27 százalékra növelt áfa, vagy miből fedezik az olyan kormányzati milliárdnyelő őrültségeket, mint a Vár, a Városliget, a stadionok, Paks-II, TEK és a többi?

4. állítás: Ma mindenki fizet adót

„3,6 millió ember dolgozott és 1,8 millió fizetett adót. Kész csoda, hogy ebbe nem pusztultunk bele. A helyzet ma az, hogy Magyarországon 4,4 millió ember dolgozik és 4,4 millió ember fizet adót. Ezért is erős pénzügyileg Magyarország.”

Orbán a gazdasági világválság után vette át a kormányzást, 2010 óta a világgazdaság folyamatosan regenerálódik, az utóbbi hét évben nem remegett meg durván a külső konjunktúra, a munkanélkülieket segítő szociális háló lebontása és a kivándorlás pedig jót tett a foglalkoztatottságnak. Ezzel együtt a magyarországi magángazdaságban 2010 és 2016 között 160 ezerrel nőtt az alkalmazottak száma.

Az természetesen nem igaz, hogy 2009-ben csak 1,8 millió ember fizetett volna adót, hiszen nem csak személyi jövedelemadót lehet fizetni, ezer másféle adót fizet az ember, főleg áfát, mindenki, messze ez a legnagyobb tétel. Korábban tényleg adómentes volt a minimálbér, ezt az adómentességet eltörölte az Orbán-kormány, a gazdagabbak adóját viszont csökkentette. Bevezette a közmunkát, és a közmunkások bére is adózik, de ez tényleg csak egy technikai húzás, hiszen ugyanúgy az államtól érkező jövedelempótló támogatásról van szó, mint korábban a munkanélküli segély volt.

5. állítás: Stratégiai ágazatok nemzeti többségben

„Egy erős ország, ha nem akkora, mint Németország vagy az Egyesült Államok, hanem inkább Magyarországra hajaz, csak akkor lehet erős, ha a sorsát befolyásoló stratégiai ágazatokban erősteljes, többségi nemzeti tulajdon van. Ez 2010 előtt nem így volt Magyarországon. Ma azonban azt mondhatjuk, hogy az energiaszektorban, a bankszektorban és a médiaszektorban egyértelmű nemzeti tulajdoni többség van. A magyar állam körülbelül ezermilliárd forintot költött az elmúlt években arra, hogy visszavásároljon korábban oktalanul privatizált stratégiai ágazatokat, illetve cégeket.”

Nem csoda, hogy Orbán itt nem megy bele, egészen pontosan hogyan került magyar kézbe a fenti iparágak többsége. Akkor el kellett volna mondani, hogy az MKB bankot, miután az állam lenyelte a katasztrofálisan veszteséges hiteleket, felerészben Mészáros Lőrinc, felerészben Matolcsy György körének kezelésébe és tulajdonába játszották ki. (A bank valódi tulajdonosát ráadásul elrejti egy magántőkealap.)

Azt is el kellett volna mondani, hogy a Szurgutnyeftegaz Mol-csomagjára 500 milliárd forintot dobtak ki, minden látható „nemzeti” érdek nélkül. Vagy hogy mit is akar csinálni az állam az utóbbi években, még Spéder Zoltánék sugallatára összevásárolt közműszolgáltatókkal. A médiapiacnál mondjuk azt, hogy mégis milyen módon került bizalmi emberéhez, Mészáros Lőrinchez a csalással vádolt Buda-Cashes vezetők cégcsoportja, ami egészen pontosan milyen nyomásgyakorlási technikákkal vásárolta fel a magyar médiapiac jelentős részét, köztük szinte az összes vidéki lapot. Azt sem érdektelen ennél a kérdésnél, hogy hogyan finanszírozhatja az állam által garantált kaszinóprofitból bevásárolgató Andy Vajna TV2-jét egy állami bank? És ugyan milyen alapon nevezi nemzeti tulajdonnak a saját barátai kezébe került cégeket?

Hozzávehette volna a többi lopható szektort is egyébként, például az államilag és uniós forrásból finanszírozott építőipart, ahonnan Orbán köre a legtöbb pénzügyi erőforrást szedi ki, vagy az idegenforgalmat, ahol közvetlen családja és baráti köre a befekteti az államból kiszívott pénz egy részét.

6. állítás: A német munkás ötször annyit keres ugyanezért a munkáért, mint a magyar

„Én két dolgot ezen a helyen, hát, szükséges elmondani. Az első, hogy az, hogy Magyarország megvédte saját magát, és magával együtt Európát a migránsáradattal és -invázióval szemben, ez nekünk 260-270 milliárd forintunkba került. Ebből egy mogyorónyi összeget térített meg az unió, azt is mondhatnám, hogy az unió addig ne beszéljen szolidaritásról, amíg a 250 milliárd forintot, amivel nekünk tartozik Európa megvédésért, nem fizette ki. Egészen addig, azt javaslom, legyenek szerényebbek.

Hasonlóképpen, különösen egy némettől, ötször is meggondolnám, hogy a magyarokkal szemben fölhozzam-e a szolidaritás hiányának érvét.

Miközben ugyanazért a munkáért, amiért egy németországi gyárban a munkások ötször annyi fizetést kapnak, mint ami munkáért ugyanabban a német gyárban, de Magyarország területén a munkásaink kapnak,

addig azt gondolom, hogy szégyentelen dolog a németek részéről szolidaritásról beszélni.”

Eltekintve attól, hogy az egész témának már a felvezetése is óriási hazugság (Magyarország, mint emlékszünk, egyáltalán nem védte meg semmilyen migránsáradattól Európát, mindegyik menekültet az utolsó szálig átvonatoztatta szépen nyugatra; a menekültek pedig azóta is jönnek, kisebb-nagyobb csoportokban, legföljebb nem Magyarországon át), Orbán itt érdekeset húz: teljesen váratlanul előkapja az európai bérfeszültségek témáját, amit egyébként a Jobbik szokott ultrademagóg módon pedzegetni. Hogy miért keres egy német Audi- vagy Mercedes-munkás ötször annyit, mint egy magyar – egyébként ez is túlzás –, annak rengeteg köze van az egész ország termelékenységéhez és versenyképességéhez, a szolidaritáshoz pedig semennyi. (A magyar termelékenység és a versenyképesség egyébként két olyan téma, ami Orbánt látványosan nem érdekli.)

Ráadásul Orbán pont Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelöltnek üzen itt, ami azért érdekes, mert Schulz programjában éppen hogy a béremelés követelése az egyik központi elem. A német bérek az ország munktermelékenységéhez képest éppen hogy túl alacsonyak, és egyébként az egész kontinensnek jót tenne, ha a mostaninál sokkal többet keresnének, mert akkor rengeteg export tudnának felszívni mindenhonnan. De ilyen, nem túl bonyolult összefüggések Orbán üzeneteibe nem férnek bele.

És amiről most sem beszélt

Figyelemreméltó, hogy Orbán a nemzet nagy sorskérdései között most nem említett egy csomó, számára korábban nagyon kedves témát. Egy szó sem volt például az államadósság elleni harcról, vagy a keleti nyitásról, pedig korábban amikor csak lehetett, ezekről beszélt. Az államadósság elleni harc nem vezetett látványos eredményre, és már nem is olyan sürgető a kérdés, mint 2008-12-ben (ennek főleg a globális pénzpiaci túltengés az oka, nem Orbán zsenije). A keleti nyitás pedig már inkább ciki, hiszen vagy a letelepedési kötvényes tolvajlás, vagy az általános sikertelenség emlékét hívhatja elő a hallgatóságból.

Két félmondatnyi említés volt a beszédben a „jövő iparágairól”, amiknek „ajtaján Magyarország bekopogott”, és az „új ipari forradalomról”, ahol „dimenzióváltásra lenne szükség”, de ezeket annyira mellékesen vetette oda, mintha ő is meglepődött volna, hogy a beszédírók miért írták bele ezeket a mondandójába.

Az oktatás és az egészségügy egy szót sem kapott a beszédben.