Elképesztően sokszor lopnak a bőröndökből a Liszt Ferenc reptéren

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az utóbbi időszakban évi átlagban 145 nyomozást kell elrendelni a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren történő lopások miatt. Ezt a számot akkor tudtuk meg, amikor a belülről összevérzett bőröndök nagy botrányt kavart esete miatt kérdéseket küldtem a reptéri rendőrségnek.

Minden ruha, minden tárgy véres volt a Budapestről Londonba repülő Klaudia bőröndjében

A nyár Agatha Christie-hez illő rejtélye: mi történhetett a 444 olvasójának Ferihegyen feladott csomagjával?

Szily László
közlekedés

Az egyikre adott válaszból derült ki, hogy az elmúlt 5 évben, vagyis 2012 eleje óta összesen 727 nyomozást kellett csomaglopás miatt elindítaniuk. A trend - az idei, be nem fejezett évet nem tekintve - egyébként csökkenő tendenciát mutat. 

Míg az időszak elején, 2012-ben még 201 ilyen nyomozást rendeltek el, 2013-ban már csak 193-at, utána 139-et és 123-at, míg tavaly 71-szer indítottak rendőrségi eljárást kifosztott bőröndök miatt.

Mindeközben az utasok száma az utóbbi pár évben évi tízmillió körül alakul, tavaly 11,7 millió volt, idén pedig várhatóan eléri a 12 milliót.

A repülőterek imidzsvédelmi okokból annyira titkolni szokták a konkrét számokat, hogy igen nehéz objektíven megmondani, melyek a legfertőzöttebb helyek lopás szempontjából. Hardy Mihálytól, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójától annyit tudtam meg, hogy a Liszt Ferenc poggyászlopási átlaga az európai átlag körül jár.

Kapcsolódó cikkek