A sajószentpéteri iskola végül fogadja a parasznyai kisfiút

Kedden írtunk Letső Gábor kálváriájáról: az első osztályba készülő hiperaktív kisfiút egyetlen általános iskola sem akarta fogadni, ezért a szülők teljesen kétségbeestek, hiszen a tanítás kezdete előtt néhány nappal sem sikerült még beíratni őt sehova.

Szerda reggelre úgy tűnik, hogy megoldódott az ügy. 

A Gábor otthonához legközelebb eső, integrációval is foglalkozó általános iskolában közölték, hogy várják a fiút. Korábban azért nem kívánták Gábort fogadni, mert túl nagy létszámú osztályokkal indulnak, és attól tartottak, hogy emiatt nem tudják az integrációs feladatukat megfelelően ellátni, de mostanra úgy döntöttek, hogy mégis megoldják a feladatot.

Szakértők szerint nem is tehettek volna másképpen, mert Gáborról a pedagógiai szakszolgálat megállapította, hogy integrálható, és így fogadnia kell az olyan iskoláknak, amelyeknek alapító okiratában benne van, hogy integrációval is foglalkoznak. 

Ez alapján Gábor már márciusban felvételt nyert a parasznyai református iskolába is, csakhogy ott néhány héttel Gábor beiratkozása után megváltoztatták az alapító okiratot, és kiszedték belőle az integrációs programot, majd ez alapján eltanácsolták a fiút.

A szülők próbálkoztak ezután több másik állami iskolával, így a sajószentpéterivel is, de ott első körben, szóbeli javaslatukkal tovább küldték őket a kazincbarcikai speciális iskolába. Ott azonban nem fogadhatták Gábort, hiszen nem fogyatékos. 

Gábor édesanyja eredetileg azért fordult újra a sajószentpéteriekhez, hogy írásban, hivatalosan is megkapja az elutasítást, ám ehelyett az iskolában azzal a jó hírrel fogadták, hogy felveszik a fiát. Csütörtökön már azt is megtudják Letsőék, hogy a három tagiskolát is összefogó intézmény melyik épületében kezdheti meg tanulmányait Gábor.

Ehhez talán arra is szükség lehetett, hogy keddi kérdésünk nyomán (mit tanácsolnak a családnak?) a KLIK központjából is intézkedtek. Mint írják 

"azonnal felvettük a kapcsolatot az  intézményvezetővel és a vele folytatott egyeztetés eredményeként a mai napon a szülő beírathatja gyermekét a számára megfelelő ellátást nyújtó körzet szerinti iskolába".

A KLIK-től azt is írták, hogy a Kazincbarcikai Tankerületi Központ már rajta volt az ügy megoldásán, hiszen már kijelölték a Gábornak megfelelő iskolát, csak a szülők és az iskola közötti kapcsolatfelvétel nem jött össze mostanáig.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;