Belgrádban konspiráló GRU-tisztekről közöltek fotókat

külföld
2017 augusztus 29., 11:10
comments 59

Nyáron kezdődött Montenegró történetének legvadabb, kémregénybe illő pere, a 2016-os puccsisták tárgyalása. A nyugat felé közeledő, friss NATO-tag ország kormánya azzal vádol 14 embert, köztük oroszokat és szerbeket, hogy orosz irányításra, orosz érdekeknek megfelelően puccsot akartak elkövetni 2016 őszén, hogy megakadályozzák Montenegró NATO-taggá válását. (Közben kiderült, hogy egy ex-CIA-ügynök is Montenegróban volt akkoriban.)

A Telegraph most olyan titkos fotókat hozott le, amiken az látható, ahogy a Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU), Oroszország katonai hírszerző szolgálatának ügynökei konspirálnak egy belgrádi parkban a puccskísérlet előtt. A képeket európai hírszerző ügynökséget szerezték meg. A képeken szereplő Eduard Sismakov és Vlagyimir Popov ügye a jövő hónapban kerül bíróság elé 13 másik vádlottal együtt, de a két oroszról távollétükben döntenek. A vád szerint összeesküdtek a montenegrói parlament megtámadásában és Milo Djukanovic Nyugat-párti vezető meggyilkolására.

Az ügyészek szerint a fotók kulcsfontosságúak abból a szempontból, hogy bizonyítják az orosz állam közreműködését a puccsban. A Kreml tagadja a vádakat, és a vádlottak közötti két oroszpárti ellenzéki vezető is azt mondja, hogy az összeesküvés kamu, őket akarják lejáratni. Brit és amerikai tisztviselők úgy vélik, az összeesküvést magas szinten támogatták Moszkvából, és az egyik legmerészebb példája annak, hogy a Kreml igyekszik aláaknázni az európai demokráciákat.

A puccskísérletről akkor szereztek tudomást, amikor néhány nappal a tervezett puccs előtt az egyik összeesküvő feladta magát. A főszervezője a vád szerint Alekszandar Sindelic (becenevén Szasa) egy hosszú vörös szakállt viselő zűrös alak, akit egyszer elítélték gyilkosságért Szerbiában, és kezelték elmebajjal is. 2014 elején Szerb Farkasok néven egy paramilitarista csoportot alakított, ami önkénteseket toborzott a kelet-ukrajnai háborúba, az oroszok támogatta felkelők oldalán. A farkasok állítólag részt vettek a Krím megszállásában is, majd Donyeckben harcoltak tovább.

Az egyik szerb puccsistát viszik a montenegrói rendőrök.
photo_camera Az egyik szerb puccsistát viszik a montenegrói rendőrök. Fotó: Savo Prelevic/AFP

2016 ősz elején Sindelic megkapta a feladatot, hogy szervezzen egy csapatot, és szerezzen nekik fegyvereket és montenegrói rendőrségi egyenruhákat. Ha a NATO-t támogató erők nyernek a választáson, akkor csapatával az eredmény kihirdetése előtt foglalja el a montenegrói parlamentet, öljék meg Milo Dukanovic miniszterelnököt, és lőjenek bele a győztes párt ünneplésére összehívott tömegbe, ráadásul rendőr álruhában, totális zavart okozva.

Az egyik, most nyilvánosságra hozott fotón Eduard Sismakov éppen Alekszandar Sindeliccel beszélget. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.