Lázár vizsgáltatja ki, rendben van-e, hogy milliárdos EU-s támogatást kapott az alapítvány, amiben kuratóriumi tag a felesége

POLITIKA
2017 szeptember 07., 15:26
comments 83

A mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezték arról is, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, „Lázár János felesége Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz hasonlóan egy olyan szervezet vezetőjeként »herdálja« az uniós pénzeket, amely elesett, kiszolgáltatott emberek segítésére kapott támogatást”. (Augusztusban 1,2 milliárd forintnyi támogatást kapott a Széchenyi 2020 programban a Korábban Érkeztem Alapítvány pályázata, hogy az önrész nélküli EU-s támogatásból koraszülötteknek és családjaiknak alakítanak ki mentorházakat és mentorhálózatot Dél-Alföldön, és az alapítvány kuratóriumának egyik tagja Lázárné Megyeri Zita, Lázár felesége.)

Lázár János a válaszában a fő kérdésnek azt nevezte: mi köze van mindennek Farkas Flóriánhoz? Szerinte ennek „cigányozás íze van”, és mindezt összefüggésbe hozta azzal, hogy Ron Werber kampánytanácsadó megjelent az LMP-nél.

„Mondták már a családomra, hogy kulák, hogy zsidó, most éppen cigányoznak” – mondta Lázár. Lázár azt mondta, az alapítvány az Emmi pályázatán jutott a forráshoz, amiből eddig csal 21 millió forintot költött el, emiatt hülyeségnek nevezte Hadházy Ákos állítását. Ennek ellenére azt is mondta, az alapítvány felajánlotta Hadházynak, hogy fogadják és személyesen válaszolnak a kérdéseire.

Egyébként vitára alkalmasnak tartja, hogy a felesége tagja lehet-e egy társadalmi szervezetnek, viszont szerinte ennyi erővel Hódmezővásárhelyen senki se nyerhetne pályázaton, mert ő ott lakik. A támogatást egy szakmai programra kapták, amihez Lázár nem ért, de készséggel kivizsgáltatja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal az ügyet, és ha szükséges a felesége lemondása, akkor lemond a szerepvállalásáról.

Tehát Lázár vizsgáltatná ki, hogy minden rendben volt-e az ügyben, aminek a felesége is az érintettje.

Legalább annyira meglepő eredmény várható, mint amikor maga Vida Ildikó vezette a Vida Ildikó esetleges korrupciójával összefüggő vizsgálatot a NAV-nál.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.