Az ellenzék kiállt a kárpátaljai magyar oktatásért, a Fidesz annyit mondott erre: Soros

politika
2017 szeptember 10., 16:05
comments 236

Közösen állt ki nyolc ellenzéki párt vasárnap délután a magyar nyelvű oktatást ellehetetlenítő ukrán törvény ellen.

link Forrás

Kunhalmi Ágnes (MSZP), Ungár Péter (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Bokros Lajos  (Modern Magyarország Mozgalom). Soproni Tamás (Momentum), Avarkeszi Dezső (DK), Berkecz Balázs (Együtt) és Bősz Anett (Liberálisok) mondtak beszédet körülbelül 150 ember előtt a Közös Ország Mozgalom rendezvényén a hvg.hu cikke szerint, őket pedig a Heti Válasz újságírója, Stumpf András konferálta fel, akinek pénteki cikke adta az ötletet. 

A tüntetésre meghívták a Fideszt is, ők annyit mondtak:

"Soros bábszínházban nem veszünk részt".

Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt mondta, Ukrajna hátba szúrta Magyarországot, vasárnap pedig arról beszélt, "minden európai és globális fórumot fel fog használni, hogy ez a jogszabály ne léphessen hatályba". 

„A törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg” - áll a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közös tiltakozásában. A kedden elfogadott oktatási törvény három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.