A nyár hosszú évszázadok óta egyik legkedveltebb évszakunk, érthető okokból. Az ember hagyományos vonzódása a magas napi középhőmérséklethez nem újkeletű. Már a régi görögök is kedvelték a meleget, erről tanúskodik számtalan régészeti lelet, vagyis megfelelően élemedett korú szemét, nagyobbrészt köcsögféleségek, amelyeken hiányos öltözetű férfiak strandolnak. De az antik mediterrán világ melegszeretetének emlékét őrzi hőmérő szavunk is, amely az ógörög Homéroszból származik, nem beszélve Epikúroszról.
A modern ember lelkesedése a meleg iránt mit sem változott a zivataros évszázadok alatt, igaz, manapság már egyre sajátosabb formákban jelentkezik, hiszen a légkondicionálás beköszöntével lehetővé, sőt, egyfajta nyári de facto sine qua nonná vált a hőmérséklet széles körben történő mesterséges csökkentése; sőt, hogyha az ember igazi, szöcskenyájtikkasztó nyári kánikulában az Oktogon-Blaha Lujza tér távot, öt perc bruttó utazási idővel nem légkondiból süvöltő tizennyolc fokos légáramban teheti meg a hatoson, akkor máris a civilizáció összeomlását vizionálja. Eképpen tehát a modern városi ember elsősorban a nyári felső légúti és krónikus orrmelléküreg-gyulladásokon keresztül határozza meg magát, ami már a kortárs identitásstruktúrák olyan mélységeit villantja meg, hogy szinte Kövér Lászlóért kiált.
De most engedtessék meg nekem, hogy túllépjek e mai kocsmán, és a költővel szólva, ne lógjak a mesék tején, ellenben hörpintsek valódi világot. Ténykérdés, hogy elmúlt a nyár, vagy hogy egy másik költőfejedelemre, a barguzini bárdra hivatkozzak: még nyílnak ugyan a völgyben a kerti virágok, de már itt van az ősz, itt van újra, és satöbbi.
Legmelegebb és bízvást mondhatjuk, legnépszerűbb évszakunk elmúltával itt az ideje a számvetésnek (hogy ismét a költőre hivatkozzak, már műveltségem okán is: messze jövendővel komolyan vetek öszve jelenkort). Vegyük tehát górcső alá (már abban az esetben, ha van megfelelő méretű górcsövünk!, ennek apropóján akár támogathatnák is a szerkesztőség górcsőbeszerzését) 2017 nyarát!
Kétségbevonhatatlan tény,
hogy a közvélekedés szerint mostanság évszakaink elpuhultak, ellenben régen sokkal karakteresebbek, keményebbek voltak. Régen például olyan kemény volt a tél, hogy januárban
lefagyott az ember faszáról a szőr,
viszont nyáron meg olyan tökös kánikula volt, hogy
leégett az ember faszáról a szőr.
Ehhez képest mostanában csak ilyen genderfluid maszatolás van, bizonytalan identitású, langyika évszakok.
Erre bizony alaposan rácáfolt az idei nyarunk! A Gyurcsány-kormányok idejéből nem is emlékszem ilyen egyenes, kiszámítható, magabiztos nyárra, mint ez az idei volt. Az első naptól az utolsóig igazi nyári idő volt, telivér meleg, egy-egy napra esett csak a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 Celsius avagy 298,15 Kelvin fok alá.
Ha vetünk egy pillantást a nyári napok hőmérséklettáblázatára, mindjárt láthatjuk, hogy a naptári nyár kilencvenkét napjából mindössze 15 alkalommal esett a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok alá. De mág ebben a 15 napban sem találunk egyet sem, amelyen 21 fok alá esett volna a legmagasabb napi hőmérséklet, sőt, a 15-ből mindössze háromszor ment 23 alá. Igazán hűvösre tehát sosem váltott az idő. Az elmúlt nyarakon kívétel nélkül találnánk példát arra, hogy húsz fok alá ment a legmagasabb napi. De '17-ben nem esett meg a szégyen! Ezek a 21-24 fokos „hűvös” napok még jól is jöttek a nagy melegek után, fel-felfrissíteni az időt.
Külön kiemelendő, hogy az időjárás a bérből és fizetésből élők valamint a Vona Gábortól rettegő nyugdíjasok igényei szerint alakult, egyáltalán nem volt jellemző az a szocialista kormányok alatt sajnos igen elterjedt gyakorlat, hogy az idő a hétvégére csapadékosra váltott volna, ezzel nehezítve meg a kemény munka után kikapcsolódni vágyók (és a Vona Gábor által halálra sértett nyugdíjasok) pihenését. Mint láthatjuk, az ország középső részén mindössze két szombat volt csapadékos nyáron, de jelentős mennyiség a két alkalom közül csak egyszer, július elsején esett. A vasárnapok közük is csak 4 volt esős.
A kifogástalan időjárás nagyszerű alapot teremtett a népszerű nyári tevékenységekre, úgyis mint szökőkútba ugrálás, strandolás, Vona Gábortól rettegés, Twin Peaks-nézés. Idén minden valószínűség szerint alighanem sejthetően rekordközeli évet zártak a strandok, újra a nyolcvanas évek aranykorát idézte a balatoni lángossütők forgalma, nem beszélve az ízvilágról, és a sütőolajak élettartamáról.
Ahogy arra laptársunk is rámutatott, a vízpartok újra megteltek hűtőtáskás, pénztárcás családokkal, különös tekintettel az utóbbiakra. Szocialista kormányok alatt nem tudnák példát mondani hasonlóra.
Erre a színes nyári kavalkádra csak hab volt a tortán a FINA vizes (vízes) világbajnokságvébé, amelyet olyan kivételes tehetséggel rendezett meg Orbán Viktor, hogy csak ámult a világ. Két hétig Budapestre figyelt az egész Föld, sőt, nem túlzás állítani, hogy a Tejútrendszer: kicsik-nagyok világszerte egyemberként a képernyőre tapadva bámulták, ahogy a mi lányunk megnyeri a női kétszáz vegyest. A magyar név megint szép lett. Talán csak szegény Bol-dognak savanyú a szőlő, ő tényleg többet érdemelt volna.
2017 nyara természetesen szórakoztatóipari szempontból is kivételes teljesítményeket hozott. A 444 (az önök szolgálatában) már idejekorán fölhívta a figyelmet egy Puerto Ricó-i illetőségű énekes, bizonyos Luis Fonsi dalára, mint potenciális nyári megaslágerre. Láss csodát, a szám be is teljesített minden várakozást, ekkora és ennyire nyári slágert a Macarena óta nem látott a világ. A Despacito az egyszerű állatinos dallamokra mindig is fogékony magyar közönség oly mértékű kedvence lett, hogy a tömegkultúrára gyakorolt hatását fölmérni is lehetetlen; nem túlzás azt állítani, hogy az Isaura lehetett az utolsó olyan latin-amerikai kulturális termék, amelyik ennyire magával ragadta a magyarokat. Talán könnyebben alkothatunk némi fogalmat a mindent elsöprő siker mélységéről, ha tudjuk, hogy a ceglédi Zöldházak Cukrászdában még Despacito-ízű FAGYIT is forgalomba hoztak.
És ami a hazai nyár trendi és világszínvonalú jellegét már-már az elviselhetetlenségig fokozza: igen, ezen a nyáron, frissiben, aktuálisan, nem harminc év múlva, lerágott csontként, fogatlan oroszlánként, hanem a csúcson eljött Budapestre is a Despacito, és Luis Fonsi felejthetelen hangulatú koncertet varázsolt a Budapest Park odaadó közönsége elé. (Számtalan relevanciával részletezhetnénk még a lokális Despacito-őrület mikéntjét, kezdve azzal, hogy minden idők egyik legsikeresebb magyar Youtube-produkciója egy Despacito-paródia lett, amit gyorsan le is tiltottak.)
És ha már a kultúránál vagyunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az igényes televíziózás szerelmesei is nagyszerű ajándékot (sőt: 18 ajándékot!) kaptak 2017 nyarától: a Twin Peaks új szériáját! Hellllóóóóó!
Mondom, sokáig folytathatnánk a nyár csodáit, a felejthetetlen élményeket, az örvendetesen gyarapodó számű és egyre színvonalsabb gasztronómiai fesztiváloktól a Balaton Soundig. De zárásként már csak egy recepttel szeretnék kedveskedni önöknek, amelyet a nyár közepén tett közé a Nemzet Szakácsa, Laci bácsi, a konyhaművész, aki nem alkuszik, és még mindig őrzi anyukáink utolérhetetlen Dr. Oetker-pudingjainak, Maggi-leveseinek, rántott gyíkhúsainak, vegetás spagettijeinek hamisítatlan ízvilágát.
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy majdnem tökéletesre sikerült 2017 legmelegebb évszaka. Ha Vivaldi manapság állna egy kompon, és úgy szerezné világhírű művét, a Négy tavaszt, biztosan csakis kizárólagosan a nyárról írná.
Mostanában sajnos divatos a nyarat túlértékeltnek avagy túlhájpoltnak nevezni, de én csak ajánlani tudom mindenkinek.
Akinek nem tetszik, csináljon jobbat!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.