6,5 milliárdos gigatendert nyertek Csetényi Csaba cégei a Miniszterelnökségtől

Csetényi CsabaFotó: Botos Tamás / 444

Két részes gigatendert nyert el a Közbeszerzési Értesítő szerint a Network 360 és az Affiliate Network konzorciuma a Miniszterelnökségtől - írja a Kreatív. 

  • Kreatív tervezési és gyártási feladatok, nyomdai feladatok elvégzésére, valamint médiavásárlásra 5,3 milliárd forintot
  • PR feladatok, rendezvényszervezési feladatok, közvélemény- és piackutatások elvégzésére további 1,2 milliárd forintot számlázhat majd ki a két vállalat. 

A hírben két meglepő dolgot is fel lehet fedezni. Egyfelől orábban a médiapiacon az a hír járta, és a közbeszerzések alakulása is ebbe az irányba mutatott, hogy Csetényi Csaba és cégei - állítólagos "elszámolási viták okán" -  kikerültek a kedvezményezettek köreiből, és helyüket továbbiakban Balásy Gyula és a Lounge Design veszi majd át. 

Most úgy tűnik, Csetényi - aki korábban Rogán Antal szomszédjaként vált ismertté - mégis körön belül maradhat, méghozzá viszonylag huzamosabb ideig, mivel a keretszerződés a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2020 végéig érvényes. 

Viszont a fenti szerződést nem a kommunikációs tenderek lebonyolításával megbízott, Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kötötte meg, hanem a Csetényiékkel korábban távolságot tartó Lázár János vezette Miniszterelnökség. 

A pénzt ettől függetlenül a konzorcium továbbra is kormányzati kreatívok, rendezvények és propagandaanyagok megszervezésére és előállítására fordítja majd.(Kreatív)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.