Így, hogy lassan vége az októbernek, már a KLIK is elismeri a tanárhiányt

POLITIKA
2017 október 27., 09:05
comments 167

Alig indult el a tanév, és a közszféra állásportálját el is lepték a tanári állást kínáló hirdetések. Ennél tagadhatatlanabb jele aligha lehet annak, hogy nincs elég tanár - mi másért keresnének "bármilyen szakos" oktatókat már szeptember első heteiben az iskolák, ha volna elég tanáruk -, de Rétvári Bence államtitkárnak ennek ellenére is sikerült letagadnia a parlamentben a tényt.

Rétvári azzal hárított, hogy nem országos, csak "helyi léptékű" a probléma, ami annyiban nyilván igaz, hogy az iskolák, amik tanárokat kerestek, a térben léteznek, vagyis van helyük. A Klebelsberg Központ szakmai alelnöke, Hajnal Gabriella csütörtökön az ATV Egyenes Beszéd című műsorában már arról beszélt, hogy "a kistelepüléseken előfordulhat, hogy nagyobb a tanárhiány", amiből az értő olvasó a "nagyobb" jelzőre kaphatja fel a fejét.

Mondjuk Hajnal szerint a kistelepüléseken azért nagy a tanárhiány, mert ott negyven fős iskolákat is fenntartanak, ahol nincs szükség például főállásu fizikatanárra, ezért egy másik iskolából irányítanak át egyet.

Hajnal a fizetések csúszására még az előzőnél is kigondoltabb választ adott. Szerinte "jól működik" a túlórák kifizetése, csak néha nem fizetik ki a túlórákat. (Via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.