A Fehér Ház szerint Trump nem találkozik külön Putyinnal, a Kreml szerint „így vagy úgy”, de a találkozó létrejön Vietnamban

külföld
2017 november 10., 09:44
comments 15

Donald Trump amerikai elnök „időpont-egyeztetési nehézségek miatt” nem találkozik külön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vietnami csúcstalálkozóján – közölte a washingtoni Fehér Ház.

„Soha nem nyert megerősítést, hogy lesz külön találkozó a két államfő között, és tényleg nem is lesz időpont-egyeztetési nehézségek miatt” – mondta Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára újságíróknak, mielőtt az amerikai elnök gépe leszállt a vietnami Danangban. Sanders azt mondta:

„Tény, hogy egy helyszínen lesznek. Az, hogy összefutnak és köszönnek egymásnak, lehetséges és valószínű, de tervezett, hivatalos találkozó közöttük nem szerepel a napirendben, és nem is számítunk arra, hogy lesz ilyen.”

A sajtótitkár lehetségesnek nevezte, hogy a két elnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján, Manilában tart külön megbeszélést, ami közvetlenül az APEC-csúcs után lesz.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter még csütörtökön Pekingben azt mondta, akkor tart a két elnök külön hivatalos találkozót Danangban, ha lesz érdemi megbeszélnivalójuk, például ha jelentős haladást tudnak elérni Ukrajna vagy Szíria ügyében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken a vietnami Danangban viszont azt mondta, hogy a protokollszolgálatok tovább egyeztetnek Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának lehetőségéről:

„A protokollszolgálatok vonalán tovább folyik az egyeztetés. A helyzet egyelőre nem világos. Amerikai kollégáinktól ellentmondó információk érkeznek. (...) Így vagy úgy, de a találkozó (...) létrejön.”

Maga az ázsiai körutazáson tartózkodó Trump kétszer is jelezte, hogy találkozna Putyinnal, és megvitatná vele Észak-Korea, Szíria és Ukrajna kérdését.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön azt mondta, Putyin és Trump pénteken találkozik Danangban, de még nem született döntés arról, hogy a két elnök között lesz-e hivatalos megbeszélés az APEC-csúcson. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Danangban bejelentette, hogy Putyin kész találkozni Trumppal.

Trump és Putyin többször lépett már telefonon kapcsolatba, de személyesen eddig csak július 7-én, a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján találkoztak. Az akkori tanácskozásuk 145 percen át tartott.

photo_camera Fotó: Saul Loeb / AFP

Trump elnök közben megérkezett a csúcs helyszínére hírügynökségek jelentése szerint. Az APEC-csúcs lesz az első többoldalú találkozó, amin Trump részt vesz ázsiai körútján. Eddig Japánban, Dél-Koreában és Kínában járt, kétoldalú látogatáson. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.