Trump: Amerikát jobban tisztelik, mint valaha

külföld
2017 november 15., 23:51
Trump a Fehér Házban november 15-én
photo_camera Trump a Fehér Házban november 15-én Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

Hazatért és a Fehér Házban gyorsan szót is kért az amerikai elnök, aki 12 napon keresztül turnézott Ázsiában, hogy csillapítsa az Észak-Koreával eszkalálódni látszó feszültséget. Trump arról beszélt, hogy az elmúlt 10 hónap külpolitikája hatalmas siker, visszahozta Amerikát a térképre, akkora a „riszpekt” mint soha korábban, és ez főként annak köszönhető, hogy az új országvezetés ki tudta javítani az előzőek hibáit - új szövetségeket kötött és régieket elevenített fel. 

Hiányoztak viszont a konkrétumok: Észak-Koreával és a nemzetközi kereskedelmmel kapcsolatban elmaradtak a nagy bejelentések, pedig elvileg ezeken a területeken ígért előrelépést az ázsiai körút előtt. 

Visszautalt a muszlim vezetőkkel történt találkozásaira, amik fontosak voltak az iszlamista terror elleni harcban, a NATO-országok piszkálására, hogy a vártaknak megfelelően járuljanak hozzá a katonai szövetség finanszírozásához, és a legfrissebb sikersztorihoz, a „szabad és kölcsönösen előnyös” kereskedelmi kapcsolatok fellendítéséhez Ázsiában. 

„Barátaim, Amerika visszatért és jövője sosem csillogott fényesebben”

- foglalta össze mindezt egyetlen mondatban az elnök. A CNN kommentárja kevésbé lelkes: eltekintve Japán friss szankcióitól és a kínaiak szóbeli ígéretétől, hogy nyomás alá helyezik Észak-Koreát, kézzelfogható eredményei nem nagyon voltak a körutazásnak, ideértve Kim Dzsongun és hadserege, illetve a háborús fenyegetés megfékezését. 

Noha Kínában meglehetősen visszafogottan nyilatkozott, és nem mert konfliktust vállalni Hszi Csin-Pinggel, Trump a Fehér Házba visszatérve mégis úgy tett, mint aki nincs tisztában a realitásokkal, és az egész világ legnagyobb hatalmú vezetőjének tartja magát. „Vége azoknak az időknek, amikor Amerikát ki lehetett használni" - tette úgy, mintha érdemben keménykedett volna a kínai vezetéssel. 

Trump kedden tért vissza ázsiai körútjáról. Dél-Koreában, Kínában, Vietnámban és a Fülöp-szigeteken járt. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.