Az Uber 24 ezer önvezető autót vásárol a Volvótól

2017 november 21., kedd 5:36
60

Az Uber eddig is kísérletezett már pár amerikai városban a kínai tulajdonban lévő autógyár önvezető rendszerrel felszerelt autóival, de mindössze egy 200 darabból álló flottával rendelkeztek. A hétfői bejelentés viszont nagyon jelentős szintlépést jelent, és arra is utal, hogy nagyon rövid időn belül megjelenhetnek a sofőr nélküli taxik a nagyobb városok utcáin. 

A friss bejelentés szerint az Uber összesen 24 ezer darab XC90-es modellt vásárol a Volvótól 2019 és 2021 között. A tranzakció értékét 1,4 milliárd dollárra becsülik szakértők. 

Fotó: Shan he/Imaginechina

A kiszivárgott tervek szerint az Uber eleve speciálisan kialakított autókat vásárol majd, erre fogják utána felszerelni a saját rendszerükbe bekötött szenzorokat, és minden jel szerint emberi segédlet nélkül állítják majd ezeket forgalomba. 

A bejelentés csak két héttel azután történt, hogy a Google anyacégének, az Alphabetnek az önvezető autókkal foglalkozó részlegén, azaz a Waymo-nál bejelentették, hogy elindítják teljesen önvezető autóikat Phoneix városában. 

Az Uber és a Volvo tavaly állapodott meg arról, hogy 300 millió dollárt fektetnek önvezető rendszerek fejlesztésébe. 

A legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy az Uber vajon tulajdonosa lesz-e az autóflottának, ami alapjaiban változtatná meg a vállalat üzleti modelljét, vagy pedig harmadik feleknek szervezik majd ki az üzemeltetést, akik az Uber alkalmazáson keresztül kapcsolódhatnak majd a vállalat hálózatához. Az Ubernél állítólag mindkét üzleti modellel kapcsolatban folynak kísérletek, a német Daimlerrel például olyan tesztek folynak, hogy az önvezető autók az autógyártó tulajdonában maradnak, és az alkalmazáson keresztül vezetik ki a forgalomba őket. 

Mindenesetre a Volvo-megállapodás révén az Uber beszállítóként is meg fog tudni jelenni az önvezető piacon. (Financial Times)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt