Hangfelvétel: az ügyintéző elismeri Hadházynak, hogy sokkal kevesebb nemzeti konzultációs kérdőívet küldtek vissza, mint amennyivel a kormány dicsekszik

POLITIKA
2017 november 24., 21:48
comments 430

Hadházy Ákos és Szél Bernadett LMP-s képviselők egy hónapos küzdelemmel elérték, hogy a betekinthessenek a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. A kormány szerint már "1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről", és ezzel a minden kérdésében kamuzó kérdőív lett minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja. De erről nem volt eddig semmilyen elérhető adatbázis.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nagyon igyekezett, hogy ne legyen átlátható a konzultációs ívek kezelése. Tegnap alig másfél órát adott Hadházynak, hogy a délutáni csúcsforgalomban három különböző budapesti helyszínen betekinthessen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába, a médiát pedig kizárták mindenhonnan. De azért így is kiderült pár dolog:

  • A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egyik VIII. kerületi telephelyén elismerték, hogy nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről. 
  • A második meglátogatott telephelyen szintén nem tudtak nyilvántartást mutatni, viszont Hadházyék azt látták, hogy ha valaki akar, akkor könnyen babrálhat az ívekkel.
  • Végül a konzultációs ívek számítógépes feldolgozását végző Kopint Datorg Kft. irodájába mentek, ahol szintén nem volt nyilvántartás.

Hadházy mindezek után azt mondta, kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy kamu a kormány által bemondott szám, és nincs 1,7 millió a visszaküldött ívek száma. „Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás.”

A HírTV péntek este lejátszott egy hangfelvételt, amin Hadházy az egyik ügyintézővel beszélget. A férfi azt mondja, hogy november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be, miközben a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én azt posztolta a Facebookra, hogy egészen pontosan 1.125.318 kérdőívet kaptak.

photo_camera Részlet a hangfelvételen elhangzott beszélgetésből

A hangfelvételen végül az ügyintéző is elismeri az adatok közti eltérést, de azt mondja, hogy biztos az online kitöltött kérdőívek adják ki a különbséget. Csakhogy korábban maga Tuzson Bence szóvivő állította azt, hogy az eddigi nemzeti konzultációkon a beérkező válaszok mindössze 5 százalékát kaptán az interneten keresztül. Ugyanazon a sajtótájékoztatón azt is elismerte, hogy a neten annyiszor tölti ki valaki a kérdőívet, ahányszor akarja.

A Rogán-minisztérium közleménye szerint az LMP-sek "a sajtónak azt mondták el, amit Ron Werber előre megírt nekik", és ezzel "abba a közel kétmillió emberbe rúgtak bele, akik már kitöltötték és visszaküldték a konzultációs íveket", és "miközben meg akarják akadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket, Brüsszelben az LMP támogatja a betelepítési terveket."

Szél, Hadházy, dobozolás
photo_camera Szél, Hadházy, dobozolás Fotó: kormany.hu

A kormányzati kommunikáció másik reakciója az volt, hogy elküldték a kormany.hu fotósát, aki minden más lap fotsával szemben kísérhette Hadházyt, hogy megmutassa, milyen sok doboz, vagyis milyen sok kérdőív van a raktárban. Az Origo képaláírása elmésen rá is mutatott az ellentmondásra:

"Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Kormány.hu által közreadott fotón. A háttérben a nemzeti konzultációs íveketet 500-ával gyűjtő dobozok. Az LMP elnöke mégis azt nyilatkozta, hogy az egész konzultáció kamu, nyilvántartás nincs, még egy kockás papír se."

Csakhogy Hadházy az Indexnek elmondta, hogy "a mögötte a falhoz felstócolt dobozok mind üresek voltak. Egészen konkrétan még rá is kérdezett ott, hogy akkor ezek a dobozok mik, és mondták neki, hogy ezek üresek. Mellette látható is, egy részük már vagy még lapra össze voltak hajtva."

Mindenestre tegnap, Hadházy vizsgálódásával egyidőben a kormány bejelentette, hogy december 1-ig meghosszabbítják a nemzeti konzultáció határidejét. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.