A Miskolci Egyetem hallgatója megkérdezte Simicskót és a rektort, a kínaiaktól tanulták-e, hogy az eseményen való részvételt kötelezővé tették

Simicskó István honvédelmi miniszter megtartotta az előadását a Miskolci Egyetemen. Ez volt az az előadás, amiről az Index azt írta, hogy rektori utasításra kötelező részt vennie rajta az egyetem több hallgatójának. Az egyetem ezt visszautasította, de az Index mégis azt írta, hogy az elvárás szerint azoknak a diákoknak, akiknek épp órájuk lenne, el kell menniük az előadásra, hogy felmentést kapjanak az elmaradó óra alól.

Az MTI most az előadásról azt írja, hogy a végén – a kérdezési lehetőséget kihasználva – a hallgatóság soraiból egy fiatal férfi azt kérdezte a minisztertől és a rektortól: a kínaiaktól tanulták-e az eseményen való részvétel kötelezővé tételét, és ha a Fidesz kormányon marad, mindent ugyanígy kötelezővé tesznek-e majd.

Torma András rektor erre válaszolva azt mondta, hogy az előadáson való részvételt nem tette kötelezővé, és mivel a feltett kérdés nem tartozott szorosan az előadás témájához, a rektori hivatalba invitálta a kérdezőt, hogy ott, „egy kávé mellett”, megbeszéljék a kérdést.„A rektori válaszra a diákok tapssal reagáltak” – írja az MTI.

Simicskó István is azt mondta, hogy senkinek sem volt kötelező őt végighallgatni, akár közben is bárki távozhatott volna, ezzel együtt „köszönetet mondott” azoknak a sajtóorgánumoknak, amik az előadás vélelmezett kötelezővé tételével foglalkoztak az elmúlt napokban, ugyanis – ahogyan fogalmazott – 14 éves oktatói pályafutása alatt nem kapott ilyen reklámot egyetlen szereplése sem.

Simicskó István honvédelmi miniszter felszólal a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én.Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A honvédelmi miniszter előadása egyébként az egyetem szerint nem minősült politikai rendezvénynek, mert a rektor közlése szerint az egyetem nem ad helyet politikai rendezvényeknek, pártok sem szervezhetnek beszélgetéseket az egyetem falain belül, még a hallgatói önkormányzattal egyeztetve sem.

Frissítés: A Hír Tv azt írja, a kérdező diák a Miskolci Egyetem szociológia szakos hallgatója, egyben a Momentum képviselőjelöltje, Szopkó Tibor volt.