2008-ban Balog Zoltán még törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentnek a Magyar Köztársaság által Tibet ügyében fontosnak tartott szempontok törvénybe iktatásáról és tervében lelkesen támogatta őt többek közt Semjén Zsolt jelenlegi miniszterelnök-helyettes is. Köztük arról a Balog Zoltánról, aki ma már megértőnek mutatkozott a tüntető tibetit leteperő karhatalom embereivel.

Rajtuk kívül a néhai MDF részéről Pettkó András, a néhai SZDSZ részéről Fodor Gábor is aláírta az önálló képviselői indítványt, amit az Országgyűlés végül elutasított.

Balog és Semjén azért írattak volna törvényt, mert Tibet etnikai, vallási identitását történetileg kialakult sajátosságait az emberiség közös kulturális örökségnek tekintik és látják azt az ellentétet, amely a Kínai Népköztársaság Tibetben folytatott politikája következtében a hatóságok és a helyi lakosság között kialakult; különös tekintettel a betelepítésekre,

az etnikai arányok tudatos megváltoztatására, az identitás erőszakos megváltoztatásának kísérleteire és az ottani politikai mozgalmakkal szemben alkalmazott erőszakra, elismerik a tibeti nép autonómiájáért, saját világa megőrzéséért folytatott küzdelmét.

A törvény többek közt felhívta volna a figyelmet arra, hogy a magyar 1956-os forradalom és a tízezrek bebörtönzésével és halálával, a dalai láma száműzetésével záruló 1959-es tibeti népfelkelés közötti párhuzamok húzódnak.

Konkrétan szerepel a szövegben a Kőrösi Csoma Sándor féle-hagyomány, ami a

tibeti-magyar kapcsolatok ápolását az azonosságtudat megőrzésével kapcsolja egybe.

A magyar-kínai barátság jegyében Balog és Semjén szerették volna megkérni a Kínai Népköztársaság kormányát, hogy tegyen meg minden erőfeszítést az erőszakos cselekmények megakadályozása és a nemzetközi jog alapelvei szerint elismert emberi jogok érvényesülése érdekében. Üdvözölték volna Kína és a dalai láma képviselői közötti érdemi tárgyalások megkezdését, végezetül

támogatták volna a nemzetközi fórumokon a Kínai Népköztársaság és a dalai láma között folytatott tárgyalások megkezdését, illetve kiterjesztését Tibet új státuszának meghatározására, amely politikailag és gazdaságilag biztosítania tudja Tibet autonómiáját a vallási, a társadalmi és a kulturális életben egyaránt.

A tervezet végül nem került a Parlament elé, mert az Alkotmányügyi Bizottság szerint nem felelt meg a HSZ rendelkezéseinek, alkotmányellenesnek találták.