Theresa May váratlanul Bagdadba ment, hogy gratuláljon a terrorellenes harchoz

Váratlanul Bagdadba érkezett szerdán Theresa May brit miniszterelnök, ahol találkozott Haider al-Abádi iraki kormányfővel - jelentette az AFP francia hírügynökség egy iraki illetékesre hivatkozva.

Abádi hivatalának a sajtófőnöke közölte: a miniszterelnök fogadta Mayt és az őt kísérő delegációt, a kormányfők Irak stabilitásának, illetve a két ország gazdasági együttműködésének visszaállításáról folytatott megbeszélést.

A brit miniszterelnök hangsúlyozta, hogy támogatja Irak egységét, az AFP szerint ezzel May az észak-iraki Kurdisztán függetlenségi referendumára és az azt követő eseményekre utalt.

A kormányfő sajtósa szerint a találkozó remek hangulatban zajlott, London méltatta Iraknak az ISIS terrorszervezet felett aratott győzelmeit és az irakiak bátorságát a dzsihadistákkal folytatott küzdelemben. 

Nagy-Britannia részt vesz az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban Irakban.

Abádi nemrég jelentette be, hogy az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett Irakban. Az iraki kormányfő a bejelentéshez hozzátette: most kezdődik a szélsőségesek ideológiája elleni nagyszabású küzdelem. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.