Szerda délután Miloš Zeman államfő kinevezte miniszterelnöknek a cseh választáson győztes ANO párt elnökét Andrej Babist, az ország második leggazdagabb emberét, agrárbefektető-politikus-médiatulajdonost, aki rögtön alapos migránsozással vette át hivatalát Prágában.
Babis, akiről nemrég részletesen is írtunk, nincs túl könnyű helyzetben, mivel egyetlen más párt prominense sem veszi komolyan, és senki nem hajlandó koalícióra lépni vele, így kisebbségi kormány alakítására készül. Beiktató beszédében arról beszélt, hogy nagy harcra készül a bevándorlásból magukat megszedő embercsempészek ellen és mindent elkövet majd az illegális migráció megállítása érdekében.
A nemzetközi politikában cseh Trumpként is emlegetett Babis ugyanúgy a bevándorlási kvóta elleni harcra építette kampányát, mint Orbán Viktor, akinek egyébként nagy tisztelője, és akivel csak azért nem mer sűrűn találkozni, mert szétszedné érte az otthoni közvélemény. Másik mondása az volt, hogy hasonlóan sikeres országot csinál Csehországból, mint amilyen sikeressé tette agrárvállalkozását, a magyarországi érdekeltségekkel is bőven rendelkező Agrofertet.
Az ANO 78 széket tud csak magáénak a 200 fős parlamentben, de Babis nem aggódik, és független miniszterekkel igyekszik feltölteni kormányát. Eddig egyedül a kommunisták ígértek támogatást a centrista ANO-nak, de ők is csak 15-en vannak. (Guardian)
A milliárdos oligarchából politikussá vedlett Andrej Babis a modern populista prototípusa, aki lenézi a választóit, és ők imádják érte.
Andrej Babis, a választásokat fölényesen nyerő, de ezzel is kisebbségben maradt ANO elnöke szerint a többi párt kategorikusan elutasítja velük az együttműködést.