Trump felszólította a szaúdiakat, hogy számolják fel a jemeni blokádot

külföld
2017 december 06., 21:56
Trump november 8-án Szöulban.
photo_camera Fotó: Lee Jin-Man / AFP

Több millió halottja is lehet az éhínségnek és a kolerának, miután Jemenben az Iránok támogatta siíta hutik ellen háborúzó Szaúd Arábia és az általa vezetett arab koalíció leblokkolta az országba irányuló segélyszállítmányokat. Az ENSZ élelmezési biztosa, Mark Lowcock beszélt erről egy hónapja az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt és a helyzetnek nem látszott megoldása. Az előrejelzés a legrosszabbra készült fel, de így is tény, hogy felfoghatatlan embertömegek sodródtak az éhhalál szélére az Arab-félszigeten déli felén.

A szaúdik nem engedik az irániakat, hogy élelmet és más utánpótlást juttassanak a hutiknak, lezárták a repteret, a kikötőket, határokat. A casus belli az a jemeni földről kilőtt ballisztikus rakéta volt, amit a rijádi Háled király nemzetközi repülőtér közelében semmisítettek meg néhány nappal korábban.

Lowcock az elmúlt évtizedek legsúlyosabb éhínségének nevezte a jemeni katasztrófát. Akkor még hiába kérlelte Antonio Guterres ENSZ-főtitkár és a BT soros elnökségét ellátó Olaszország ENSZ-nagykövete, Sebastiano Cardi a szaúdiakat, nem jutottak eredményre.

Eddig tűrte a helyzetet az emberi jogi szervezetek által folyamatosan támadott Trump-adminisztráció. Szerdán az amerikai elnök hivatala közölte, hogy felszólította szövetségesét Szaúd-Arábiát, hogy oldja fel a blokádot, nyisson utat az élelmet, vizet és egészségügyi segítséget szállító segélycsapatok előtt, hogy megelőzhető legyen a humanitárius katasztrófa.

A meglehetősen kusza jemeni-szaúdi politikai helyzettel ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.