Egy cseh reptéren fotózták le a magyar kormány titokban megvett gépét

közlekedés
2017 december 17., 09:05
comments 328

Az egyik repülőgépfigyelő oldalon megjelent egy kép arról az Airbus A319-es utasszállítóról, amit a Magyar Honvédségnek vehetett meg kormány a nemrég becsődölt Air Berlin légitársaságtól. A képre rátaláló Magyar Nemzetnek egy kormányzati forrás azt mondta, hogy katonai szállítógépeket veszünk, nem kormánygépeket. Ezeket pedig jövő tavasszal mutatják be. A lap korábbi információja szerint a honvédség két ilyen gépet vesz.

link Forrás

A fénykép a csehországi Ostravában készült, a gépe a leírásban Maďarský Air Force One-nak, vagy a magyar légierő első számú gépének nevezik. A Magyar Nemzet szerint az Airbus ideiglenes máltai lajstrommal érkezett Csehországba Olaszországból, ahol a római Fiumicino repülőtéren megkapta a magyar festést. A katonai jellegre utal az is, hogy a gép szürke lett, de a fotózáskora magyar felségjelek és feliratok még le voltak matricázva rajta. A gépet valószínűleg Ostravában építik át a vállalati gép konfigurációra, hogy megfeleljen a magyar igényeknek.

A kormány a gépek beszerzését jelentősen megkönnyítette magának,ugyanis a külön szabályok szerint nem kell közbeszerzést kiírni, a nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva gyakorlatilag semmit sem kell előzetesen nyilvánosságra hozni a vásárlásról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.