Sikerült úgy felépíteni közpénzből a Haladás stadionját, hogy az üzemeltetését semmilyen szinten sem gondolták végig

Puskás Tivadar, Szombathely KDNP-s polgármestere a november eleji avatáson a Haladás új stadionjáról azt mondta, jól viselkedett a város, ezért kapta ajándékba a 15 milliárdos stadiont.

De a nyugat.hu tudósítása alapján úgy látszik, ezek nem csak nagy szavak voltak, mert mintha olyan nagy igény sem lett volna arra a stadionra, ugyanis a legutóbbi közgyűléseken kiderült: a stadion üzemeltetését semmilyen szinten sem gondolták végig.

Hiába tartott 3 évig az előkészítés és az építkezés, az építtető cég megcsúszott a kivitelezési közbeszerzési pályázat kiírásával.

A szombathelyi Haladás 15,6 milliárd forintos költséggel felépült új sportkomplexumának 9000 férőhelyes, UEFA IV-es besorolású, teljesen fedett lelátóval rendelkező futballpályája a bemutató napján, 2017. október 18-án.Fotó: Varga György/MTI/MTVA

A stadiont úgy adták át októberben, hogy nem volt üzemeltetője, és átmenetileg az év végéig a Sportkomplexum Fejlesztő Kft.-re bízták a működtetést, de ez az önkormányzatnak 8,6 millió forintba került. Aztán kiírták a közbeszerzési pályázatot, de a múlt heti közgyűlés előtt egy nappal kiderült, hogy nincs érdemi pályázó.

A felelősséget a múlt heti közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon az ellenzékre akarta tolni a Fidesz, de világosan látszott, hogy elképzelésük sincs, hogyan oldják meg a helyzetetírja a nyugat.hu. A városvezetés be is dobta, hogy legyen a Szombathelyi Sportiskola és Sportszolgáltató Kft. az üzemeltető, de a sportiskola ügyvezetője erről nem is tudott.

Puskás Tivadar polgármester most elmondta, azért örült annak, hogy itt a stadion, szerinte egy év múlva senki sem emlékszik már a mostani problémákra, és megköszönte az ügyvezető eddig végzett munkáját. Szondy Szilvia ügyvezető amúgy nem volt ott az ülésen, már korábban jelezte, hogy december 21-től 31-ig szabadságon lesz.

Egyébként azt is megszavazták, hogy a volt ügyvezető köteles december 31-ig minden információt és dokumentumot átadni utódjának, kérdés, ez hogyan sikerül, ha Szondy Szilvia ebben az évben már szabadságon van, január 1-től pedig nem ő az ügyvezető.

Ipkovich György baloldali politikus azt mondta: felháborító, hogy a városvezetés SZMSZ-t akar módosítani, hogy megoldható legyen Szondy helyettesítése. Molnár Miklós alpolgármester is csatlakozott hozzá, szerinte az ügyvezető azzal, hogy nem ment el a közgyűlésre, súlyosan megsérti munkaköri kötelezettségeit, és ezért felelősségre kell vonni. Felháborítónak nevezte azt is, hogy az ügyvezető a közbeszerzési pályázat kiírását a saját hatáskörébe vonta, és miközben a közgyűlés még a pályázat tartalmán dolgozott, az ügyvezető már közzé is tette azt.

A mostani megoldás végül az lett, hogy a közgyűlés – egyelőre csak február 28-ig – kinevezte a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé Ár Jánost, aki az elődjéhez hasonlóan havi bruttó 1,2 milliót keres majd. A cég új felügyelőbizottságának elnöke Illés Károly alpolgármester lett, a tagok pedig Lendvai Ferenc és Horváth Attila. Ők nem kapnak juttatást ezért a munkáért – írja a lap.

Szondy volt ügyvezető egyébként köteles december 31-ig minden információt és dokumentumot átadni az utódjának, de hogy ezt hogy teheti meg, amikor december 31-ig szabadságon van, január 1-től pedig már nem ő az ügyvezető, az rejtély. (Nyugat)