Érdekes lesz az idei Golden Globe, a férfiak például fekete szmokingban lesznek

Bármi megtörténhet az idei, 75. Golden Globe díjátadó gáláján vasárnap. Ez lesz az első nagyszabású hollywoodi esemény azóta, hogy a felszínre kerültek azok a filmiparban évtizedek óta zajló, agyonhallgatott esetek, melyek szerint befolyásos, nagy hatalmú férfiak zaklattak nőket. Az biztos, hogy a vasárnapi gála egész hangulatát a #metoo adja meg, lehet számítani nagy megmondásokra, kiállásokra, és persze a szokásosnál is több könnycseppre.

Fekete ruhák, nagy kiállások

Az, hogy mennyire lesz Weinstein a buli, már a vörös szőnyegen ki fog derülni, ugyanis a neves színésznők után, nem sokkal az esemény előtt a filmipar férfi szereplői közül is sokan jelezték, néma tiltakozásul, és együttérzésük jeléül ők is fekete ruhában vesznek részt a gálán.

Igen, egy díjátadón, ahova a férfi résztvevők 98 százaléka egyébként is fekete szmokingban megy. 

Ez a feketeruhás mozgalom máris ellentmondásos, Meryl Streepet például Harry Weinstein egyik áldozata, Rose MacGowan támadta le, mondván, épp az ő némasága volt az egyik legnagyobb baj ebben az egészben.
A férfiak nagy kiállására is azonnal megérkezett a válasz: a Twitteren sokan csak röhögtek azon, hogy a fekete helyett feketében gáláznak a színészek, mások úgy vélték, ebből pontosan lejön, mennyire nincs fogalma a férfiak többségének arról, hogy miről is szólt a metoo, és min kellett keresztülmenniük számtalan kolléganőjüknek.

A gála házigazdája Seth Meyers lesz, aki először látja el ezt a feladatot, ő a People magazinnak úgy nyilatkozott, nyitóbeszédében lesz bőven politika, ahogy késő esti show-jában is lenni szokott, de sokkal inkább a szórakoztatóipar lesz a fókuszban, mint a Fehér Ház. Bízzunk benne, hogy ő szórakoztatóbb lesz, mint a fájóan ölbeugrálós, rajongó típus Jimmy Fallon, aki 2017-ben vezette a díjátadót.

Fotó: Craig Barritt/AFP

Sorozatok

Arra már simán lehet fogadni, hogy a jelölt sorozatok közül jobb eséllyel indulnak azok, melyek témája a nők kiszolgáltatottsága. Ilyen a Hulu disztópiája, a nőgyűlölő jövőben játszódó The Handmaid's Tale (A szolgálólány meséje, itthon az HBO-n látható), ami tényleg borzasztó jó sorozat, csak hát a drámai kategóriában jelölték a This is Us-t is, az NBC 2016-ban indult sorozatát, ami Magyarországon még nem annyira ismert, de az Egyesült Államok talán legagyonimádottabba sorozata volt idén. A kategóriában versenyez még a Stranger Things második évada (ami nekem nem annyira tetszett, de a rajongóknak biztosan), a Trónok harca, amit már ötször jelöltek, de eddig egyszer sem tudott nyerni, és a tavalyi győztes, a The Crown (nálunk Netflixen nézhető). Valószínű, hogy a küzdelemből A szolgálólány meséje kerül ki győztesen.

Szintén nem nehéz megjósolni, melyik sorozat nyer majd óriásit a legjobb televíziós minisorozat/tévéfilm kategóriában. Hiába lett sikeres a Jessica Biel főszereplésével készült The Sinner, szinte borítékolható, hogy a szobrot a Big Little Lies hozza el. 

Ez is érdekes meccs lesz, mindkét minisorozat vezérszála a nők ellen elkövetett erőszak. 

El is veszik a show-t rendesen a többi jelölt elől, pedig például a Fargo is milyen jó már. Mindenesetre érdekes lesz, ki nyer nagyobbat, mert a Big Little Lies két főszereplője, Reese Witherspoon és Nicole Kidman mellett Jessica Biel is befért a kategória legjobb színésznőjének járó díj jelöltjei közé.

Big Little LiesFotó: HBO

A legjobb színésznő dráma tévésorozatok kategóriában csak egyvalaki nyerhet: Maggie Gyllenhaal a The Deuce-ban nyújtott alakítása olyan súlyos volt, hogy megkockáztatom, hogy nélküle nem is lehetne ennyire jó David Simon legújabb sorozata. Pedig nálam a The Deuce (Fülledt utcák, HBO) egyértelműen az év legjobbja, csak hát én rajongok az olyan ráérős sztorimesélésért, ami a Drót megalkotójának munkáit jellemzi. 

The Deuce (Fülledt utcák)Fotó: HBO

De Gyllenhaal győzelme nem olyan egyértelmű, a kategória nagy esélyesei között van Elizabeth Moss (A szolgálólány meséje) és Claire Foy, aki a The Crownban játszotta a fiatal Erzsébet királynőt, és tényleg mindketten kiemelkedően jók voltak. A kategória férfi jelöltjei közül jó eséllyel indul a This is Us-ból Sterling K. Brown, a kevés fekete jelölt egyike, és valószínűleg nyerni is fog, amit csak azért sajnálnék, mert akkor Jason Bateman veszít, pedig nagyon jó volt az Ozarkban.

Filmek

A legjobb drámai film díjára a Call Me By Your Name a legesélyesebb, már most  óriási körülötte a hájp, de versenyben van a Dunkirk, és a Meryl Streep és Tom Hanks főszereplésével készült újságírós nagymozi, a The Post (A Pentagon titkai) is. Meglepő módon erős a felhozatal a musical/komédia kategóriában, a nagyon várt I, Tonya mellett a Lady Bird és a The Disaster Artist (A katasztrófaművész) is versenyben van. A legjobb férfi színész díjára dráma kategóriában két nagy esélyes van, a kirívóan sokszor díjazott veterán, Tom Hanks, és a 22 éves Timothée Chalamet, akinek ez az első jelölése. 

Előbbi a The Post-ért, utóbbi a Call Me By Your Name-ért kaphat szobrot. Ugyanakkor 

simán lehet, hogy a Phantom Threadért jelölt Daniel Day-Lewist, aki 2017-ben jelentette be, hogy felhagy a színészkedéssel, ezzel a díjjal búcsúztatják majd. 

Erős a felhozatal a jelölt rendezők között is, szinte lehetetlen megjósolni, ki nyer majd, Steven Spielberg ugyanolyan esélyes, mint Ridley Scott vagy Guillermo del Toro.

A legjobb idegen nyelvű alkotások között szerencsére van annyi tényleg jó film, hogy ne legyen egyértelmű, hogy Angelina Jolie First They Killed My Father című alkotása nyerjen, bár félek tőle, hogy mégis így lesz. (Erről a filmről én csak annyit szeretnék elmondani, hogy ötször (!) futottam neki, mégis minden alkalommal elaludtam, pedig az utolsó két próbálkozásomat direkt nem az esti órákra időzítettem.) Viszont egyvalaki már tényleg teljesen biztosra veheti, hogy díjat kap: Oprah Winfrey veheti majd át a Cecil B. DeMille-életműdíjat.