Román miniszterelnök: „Ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt”

Mihai Tudose román miniszterelnök szerdán a Realitatea TV egyik műsorában kifejtette véleményét a nemrég lezajlott magyar politikai pártok vezetőinek találkozójáról, ahol az autonómiaelképzelések összehangolásáról írtak alá nyilatkozatot.

A miniszterelnök azt mondta, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.

Tudose azt is mondta: „Az a véleményem, hogy ez csak az idei évre vonatkozik. Egy olyan próbálkozás, mint a kerítésen bedugott rúd, hogy mi rájuk vessük magunkat, hogy nekik aztán legyen okuk ránk vetni magukat. Így pedig a centenárium éve (Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az éve) a szomszédokkal folytatott verekedés éve legyen.”

Arra is kitért, hogy az autonómiaterveket összehangoló magyar pártok nem képviselnek jelentős politikai erőt Romániában: „Ezek ott vannak náluk (a magyaroknál) az udvarban. Nem kell semmibe venni őket, de nem is kell nagyon lobbanékonyan viszonyulni a kérdéshez.”

Ehhez képest – bár azt is mondta, nem akarja figyelmen kívül hagyni a témát – olyat is sikerült mondania, hogy:

„Ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet…”

A rossz telefonos kapcsolat miatt a stúdióban ülők is csak részben értették a nyilatkozatát, de a műsorvezető kérdésére, hogy: „Akkor az az ön válasza, hogy ez (az autonómia) kizárt?”, Mihai Tudose azt felelte: „Nem lehet szó róla.”

A műsor résztvevői rendkívül súlyosnak tartották, hogy a romániai magyar pártok Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott közvetítésével jutottak azonos álláspontra az autonómia kérdésében, és azt is sérelmezték, hogy a román kormány nem tiltakozott emiatt.

Mihai Tudose június 26-án leköszönő gazdasági miniszterként.Fotó: Stringer / AFP

Tudosét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata visszavonására és bocsánatkérésre kérte. Porcsalmi Bálint a Twitterre románul írva felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez méltatlannak minősítette a román kormányfő szerdán késő este tett nyilatkozatát, szerinte „a primitív és középkori viszonyokra jellemző” nyilatkozatával a miniszterelnök „leplezetlenül megfenyegette a székelyföldi magyar közösséget”. „A miniszterelnök vagy nem tájékozott, vagy semmit nem értett meg az RMDSZ arra vonatkozó javaslatából, hogy kezdődjön őszinte párbeszéd a románokkal az autonómiáról” – mondta Porcsalmi Bálint. (Transindex, MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.