Korábban nem engedték neki, de most végre találkozott az osztrák szélsőjobb vezérével Orbán Viktor

politika
2018 január 30., 17:38

Miután decemberben koalíciós megállapodást kötött Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), már nem számít botránynak, hogy Orbán és az FPÖ vezetője találkozik. Nem úgy, mint (nem is olyan) régen!

Az úgy volt, hogy 2015-ben Orbán meglátogatta az akkori kancellárt, Werner Faymannt, és a magyar fél jelezte, hogy a miniszterelnök találkozni szeretne az FPÖ-t vezető Heinz-Christian Strache pártelnökkel. Ezt Havasi Bertalan be is jelentette. 

Csakhogy a széljobb párt akkoriban még olyan erős politikai karanténban volt, hogy a vs.hu akkori információi szerint Orbánt a saját emberei is próbálták lebeszélni a randevúról, az Osztrák Néppárt pedig azt üzente Orbánnak: ha elmegy Strachéhoz, Reinhold Mitterlehner alkancellár nem hajlandó őt fogadni. Így Orbán végül meggondolta magát.

Most viszont már együtt kormányoz a Néppárt és a Szabadságpárt, Strache pedig egyenesen alkancellár, így összejöhetett a nagy találkozó:

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az MTI szerint itt Orbán kifejtette: közösen kell garantálni Ausztria és Magyarország biztonságát, és ennek érdekében a biztonságért és az infrastruktúráért felelős miniszterek kétoldalú megbeszéléseket folytatnak majd.

Ha ez nem lett volna elég, hangsúlyozták és kiemelték az osztrák-magyar barátság mélységét, bár a Kurz kancellárral közös sajtótájékoztatón felmerültek azért vitás kérdések.

  • Orbán „hangsúlyozta: Ausztriában eddig magyarellenes kormány volt, az osztrák kormány ellenséges volt Magyarországgal szemben, ebben változás állt be, mert most olyan kormány van, amely fair, tisztességes és baráti viszonyban akar állni Magyarországgal.”
  • „Heinz-Christian Strache kiemelte: a Magyarország és Ausztria közötti baráti viszonyt tovább kell építeni, mélyíteni.”

Strache szintén nagy ellenfele a bevándorlásnak és nagy támogatója a dél-magyarországi határzárnak. Igaz, régebben azzal is kampányolt, hogy akár szögesdrótot is bevetne, hogy távol tartsa a magyarokat a burgenlandi munkahelyektől.

Ezen a héten Strache a második a nyugati szélsőjobbos pártvezér, akivel Orbán Viktor találkozik. Igaz, a holland Geert Wilderst csak „nem hivatalos keretek között” fogadta Magyarország miniszterelnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.