Orbán már másodszor találkozott titokban Geert Wildersszel

POLITIKA
2018 január 30., 12:08
comments 100

A múlt héten Magyarországon járt Geert Wilders, a holland szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) vezetője. Wilders bemutatta többek között Győrben és Nyíregyházán az új könyvét, amit a kormánnyal újabban nagyon jóban lévő Hit Gyülekezete adott ki, és találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Erről a kormány semmilyen tájékoztatást nem adott, Wilders Twitter-oldaláról tudhattuk meg:

link Forrás

Megkérdeztük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy miért tartották titokban Orbán és Wilders találkozóját, amire Havasi azt válaszolta:

„Igen, Orbán Viktor valóban fogadta Wilders urat, nem hivatalos keretek között. S már nem először.”

Egy vs.hu-s(!) linket is mellékelt, ami szerint Havasi 2016 őszén elmondta a lapnak, hogy: „Geert Wilders úr beköszönt a miniszterelnökhöz, és kávéztak egyet.”

Egyelőre nem találtuk nyomát annak, hogy más európai vezető is fogadta volna Wilderst, aki korábban a Hollandiában élő kelet-európaiak, köztük a lengyelek és a magyarok ellen is hergelt.

photo_camera Illusztráció: Markó Ferkó

A holland politikust – aki Orbán híve és Bunyós Pityu barátja – a tavalyi választáson az utolsó hetekig a kormányátalakításra is esélyesnek tartották, de a pártja végül bő 8 százalékkal lemaradt Mark Rutte konzervatív-liberális VVD-je mögött, és így az előzetesen várt 35 helyett csak 19 mandátumot tudott szerezni a 150 fős holland parlamentben. Ez alig több, mint amit a mögöttük harmadik helyre szoruló kereszténydemokraták és liberálisok kaptak a választáson. Pedig Wilders pár hónappal korábban már miniszterelnökként beszélt magáról, amikor Donald Trump mellett kampányolt Washingtonban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.