Ma egyszerre látható szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás

időjárás
2018 január 31., 10:21
comments 180

Különleges jelenség lesz látható az égbolton magyar idő szerint szerda délután: egyszerre lesz szuperhold, kék hold és teljes holdfogyatkozás.

Igen ritka, hogy a kék hold, vagyis egy naptári hónapon belül a második telihold egybeesik a holdfogyatkozással és azzal, hogy az égitest a pályájának a földközeli pontjához ér. Ilyen utoljára 1982. december 30-án volt, szerdán pedig magyar idő szerint délután 14:27-kor lesz a legteljesebb a telihold. (Tehát innen nézve nem lesz az igazi.)

Kis László, csillagász-fizikus az alapjelenséget magyarázva az M1-en elmondta: a Föld körül a Hold szűk egy hónapos keringési idővel kering ellipszis alakú pályáján, így néha közelebb, néha távolabb van. Minden hónapban bekövetkezik, hogy a Föld a Hold és a Nap kb. egy egyenesbe esik, de mivel a Hold pályája úgy áll térben, hogy ez nem mindig esik pontosan egy egyenesbe, ezért nincs minden teliholdkor holdfogyatkozás. Mint mondta, ha éppen minden égi pálya, égi geometria úgy áll, akkor bekövetkezik ez az egy egyenesbe állás és ha az ellipszis pályán éppen közelebb jár a Föld, akkor egy kicsit nagyobbnak látszik az égen a Hold. Ekkor mondják, hogy szuperhold van.

Telihold Salgótarján közeléből fotózva, előtérben a salgói vár 2018. január 31-én.
photo_camera Telihold Salgótarján közeléből fotózva, előtérben a salgói vár 2018. január 31-én. Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

A csillagász a teljes holdfogyatkozásról – ami akkor van, amikor a Hold elhalad a Föld árnyékában –, elmondta, hogy az égi jelenséget nálunk nem lehet megfigyelni, csak a Csendes-óceán közepén lesz látható. Már a régi természeti népek is nagyon figyelték a holdfogyatkozásokat, ebből jöttek rá, hogy a Föld gömb alakú. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.