Csoda: miután a kormány közölte, hogy szigorítaná a „Stop Soros”-törvényjavaslatot, a „társadalmi egyeztetés” azt mutatja, az „emberek” is a szigorítást akarják

POLITIKA
2018 február 04., 15:57
comments 282

Január 18-án indult és továbbra is tart a Stop Soros törvénycsomag „társadalmi egyeztetése”, az elmúlt két hétben több mint 400 javaslat érkezett be, az eddigi vélemények többsége támogató, vannak közöttük, amik szigorításokat szorgalmaznak – állította a vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Tuzson azt állította, érkezett olyan észrevétel, hogy:

  • a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékosnál magasabb – akár annak többszörösét kitevő – illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek,
  • felmerült a Btk. szigorítása is, akárcsak az, hogy
  • az ilyen csoportok csak magyar pénzintézetnél vezethessenek számlát,
  • illetve „amerikai mintára” idegen ügynökségként tartsák nyilván őket.

A „beérkezett vélemények” összegezve a kormány elé kerülnek majd, így alakul ki a végleges javaslat, ami februárban kerül az Országgyűlés elé.

A törvénycsomag céljaként említette az államtitkár, hogy „az emberek elsöprő véleményét törvénybe foglalja, érvényesítse, és további lépéseket tegyen a migráció megállítására”. (Mekkora mázli, hogy Rogán Antal propagandaminiszter már januárban jelezte, hogy a kormány minden jobbító szándékú javaslatra nyitott, de a törvénycsomagnak csak a szigorítása képzelhető el, az enyhítése semmilyen körülmények között. Még szerencse, hogy a „társadalmi egyeztetés” pont ide vezetett!)

Tuzson Bence, a Fidesz-frakció akkori szóvivője sajtótájékoztatót tart Vádak és tények címmel Budapesten, a Képviselői Irodaházban 2014. december 6-án.
photo_camera Tuzson Bence, a Fidesz-frakció akkori szóvivője sajtótájékoztatót tart Vádak és tények címmel Budapesten, a Képviselői Irodaházban 2014. december 6-án. Fotó: Marjai János / MTI

Tuzson elmondta, hogy a tervezett jogszabály részeként az érintett szervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat, és részletes beszámolót kell közölniük pénzügyi támogatásaikról és tevékenységeikről is.

A szervezeteknek külön illetéket kell majd fizetniük a külföldről érkezett, migrációt segítő támogatások után, továbbá a csomag bevezetné az idegenrendészeti távoltartás intézményét is azokkal szemben, akik szervezik vagy finanszírozzák a migrációt – sorolta az államtitkár.

Magyarország mindig olyan ország lesz, ahová illegális bevándorlókat nem lehet beengedni, és nem lehet befogadni, amíg ez a kormány a helyén van, a déli határainkon a kerítés állni fog. Ez nem jelenti azt, hogy nemzetközi kötelezettségeinek a kormány vagy Magyarország ne tenne eleget – állította egy kérdésre válaszolva Tuzson Bence.

(Az MTI a tudósításában egyébként valamiért nem tartotta említésre érdemesnek, hogy a sajtótájékoztatón Tuzson kénytelen volt reagálni arra is, hogy egy hangfelvétel szerint Kövér László házelnök beismerte, hogy a választási rendszer reformjában volt földrajzi bűvészkedés.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.