Több mint 100 ezren tüntettek Athénban, hogy a görög kormány ne engedjen Macedóniának a névvitában

külföld
2018 február 04., 19:01
comments 170

Tízezrek tüntettek az athéni parlament előtt, mert nem szeretnék, hogy Görögország engedjen a szomszédos Macedóniának a lassan húsz éve tartó névvita lezárásáért.

A BBC szerint legalább 140 ezren tüntettek, a Szintagma téri tiltakozás szervezői egymillió résztvevőről beszéltek. Úgy tudják, hogy az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeztek tüntetők. A szervezők daruval egy hatalmas görög zászlót emeltek a magasba.

photo_camera Fotó: Giorgos Georgiou/NurPhoto

A nacionalista szervezetek, veteránegyesületek, egyházközségek és a görög diaszpóra jelentősebb képviselői által összehívott megmozdulást sok rendőr vigyázta. A tüntetés egyik főszónoka a világhírű zeneszerző, a 92 éves Mikisz Theodorakisz volt, aki népszavazás kiírását követelte a kormánytól. 

photo_camera Fotó: Giorgos Georgiou/NurPhoto

A görög közélet több jelentős alakja – köztük politikusok, vallási és katonai vezetők – is részt vett a megmozduláson.

Csak Görögország északi részéből kb. 2500 busz szállította a résztvevőket a demonstrációra, és két hajó érkezett Krétáról. A főváros központját lezárták a közlekedés elől, és három nagyobb metrómegálló sem működött.

„Macedónia görög és kizárólag görög” – mondta az egyik tüntető, Allia Szarellisz, aki az Egyesült Államokból érkezett a megmozdulásra. „Ezért harcolnunk kell, és az egész világgal tudatnunk kell.”

photo_camera Fotó: Giorgos Georgiou/NurPhoto

Két héttel ezelőtt Szalonikiben, Makedónia tartomány székvárosában hasonló tüntetést szerveztek, azon a rendőrség szerint 100 ezren, a szervezők szerint pedig 400 ezren vettek részt.

Az athéni tiltakozással egy időben 700 baloldali és anarchista tüntetett az egységes Balkánért.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a görögök 59 százaléka ellenzi, hogy a Macedónia szó szerepeljen az északi szomszéd jövőbeli nevében, de a megkérdezettek 35 százalékát nem zavarná ez.

photo_camera Fotó: Giorgos Georgiou/NurPhoto

A görög-macedón névvita 1991-ben kezdődött, miután Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Görögország már akkor kifogásolta, hogy az új ország a Macedón Köztársaság nevet akarja viselni. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.

Az ország így a nemzetközi dokumentumokban jelenleg a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, de az alkotmányában is meghatározott nevében nem szerepel az utalás Jugoszláviára. A névvita miatt Macedónia EU-s és NATO-integrációja késik, mivel Görögország addig nem hajlandó megszavazni az északi szomszédja csatlakozását a két szervezethez, amíg az nem mond le a Macedónia névről.

A vita végére szakértők szerint úgy kerülhet pont, hogy a Macedón Köztársaság nevét megtoldják az új vagy északi jelzővel. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.