Strasbourghoz fordul az LMP, amiért Kövér László megbüntette őket Németh Szilárd hazugozása miatt

jog

Szél Bernadett és Hadházy Ákos „Hazudik” feliratú lapot tart Németh Szilárd napirend előtti felszólalása alatt az Országgyűlés plenáris ülésén november 20-án.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A mentelmi bizottság szerint rendben van az, hogy Kövér László házelnök Hadházy Ákost 100 ezer forintra, Szél Bernadettet pedig a kiszabható legsúlyosabb büntetésre, fizetése harmadának befizetésére ítélte. 

Az LMP két társelnökének az volt a bűne, hogy egy novemberi plenárison - napirend előtti felszólalása közben - HAZUDIK feliratot tartottak fel Németh Szilárd Fidesz-alelnök háta mögött. 

Innen nézve az sem világos, ugyanezért a tettért miért kapott a két társelnök eltérő súlyosságú büntetést. 

A zöldek szerint Kövér "kettős mércét" alkalmaz, döntésével csorbítja az ellenzékiek véleménynyilvánítási szabadságát, ezért döntöttek úgy, hogy az Emberi Jogok Bíróságához fordulnak - áll a párt az Országos Sajtóirodának eljuttatott hétfői közleményében. 

„A házelnök ezzel maga is beállt azon fideszes politikusok sorába, akik akár független intézmények vezetőjeként is hadjáratot folytatnak mindenkivel szemben, aki a valóságot képviseli” – írta közleményében az LMP, hozzátéve, hogy eközben a házelnököt az nem zavarja, amikor a kormánypártok mondvacsinált okokkal lehetetlenítik el a nemzetbiztonsági bizottság munkáját.   

Kapcsolódó cikkek