196,7 milliárd eddig a jóváhagyott TAO-támogatás

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A társaságiadó-kedvezmény rendszerének (TAO) 2011-es létrehozása óta a magyar labdarúgásban 9015 programot nyújtottak be a sportszervezetek 379,3 milliárd forintos támogatási igénnyel, ebből 196,7 milliárd forintot hagytak jóvá - közölte a Világgazdasággal a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) operatív igazgatója.

A lap csütörtöki számában Roskó Zoltán elmondta, ez 52 százalékos arány, az odaítélt forrásoknak pedig a 83 százalékát, 163 milliárd forintot hívtak le ténylegesen a klubok. Emellett a saját TAO-programjaira 66 milliárd forintot használt fel a szövetség, az összeg 87 százalékát az amatőr labdarúgásra, infrastruktúrára és utánpótlásra fordították.

Poskó szerint szigorúak az ellenőrzések, a már átvizsgált programoknál a megítélt összegek 4,3 százalékát bizonyítottan szabálytalanul használták fel, súlyos szabálytalanságok miatt 16 sportszervezetet zártak ki a rendszerből, de további 81 kizárás is folyamatban van. (MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.